Nem lesznek sárgák a taxik

2015.02.19. 08:24
Nem lesz egységes áruk sem. Viszont megszűnnek a legnagyobb taxik, nehezítenék az Uber használatát, és betiltják azt a jó eséllyel ötnél kevesebb jobbkormányos magyarországi taxit.

A kormány szerint országosan nem lesz jó ötlet, amit Budapesten kötelezően bevezettek. Azaz egyrészt nem lesz kötelező áremeléssel egybekötött egységes ára szolgáltatásnak országosan, írja a Népszabadság egy minisztériumi tervezetre hivatkozva.

De nem azért, mert ez erősen csökkenti a versenyt és megkárosítja a fogyasztókat a taxitársaságok javára, hanem mert az egyes régiókban jelentősen eltérő a vásárlóerő. Azaz szinte senki nem utazna Békésben taxival, ha ugyanannyiba kerülne, mint Pest megyében.

Volt olyan terv is, hogy legfeljebb hét éves kocsival lehessen taxizni, de ezt sikeresen megakadályozta a minisztériumnál a 10-12 ezer taxis azzal, hogy a legtöbb érintettnek nem lenne pénze lecserélni a kocsiját. Ezért legfeljebb tízéves lehet majd egy taxi Magyarországon, ahogy most Budapesten is áll a szabályozásban. Az NFM valamiért arról is letett, hogy országosan is kötelező legyen sárgára festetni a taxikat, viszont az az Euro-4-es vagy annál újabb motort el fogják várni.

Valamiért maximálnák emellett a szállítható utasok számát hatban, így a kisbuszos taxiknak befellegzett.  És betiltják várhatóan a jobbkormányos taxikat is, ami jó eséllyel igen kevés taxit büntet, például Budapest egyetlen, Angliából behozott London Cabjét.

Az Uber és társainak működését is megnehezítik, ugyanis engedélykötelessé válik a fuvarszervezés, ami jelenleg az amerikai cégnek nincs. Persze még nem tudni, hogy ezt pontosan hogy lehet majd betartatni.