Csak választási blöff volt: nem megy Debrecenbe a minisztérium

2015.02.20. 12:22

Úgy tűnik, inkább csak az önkormányzati választásoknak szólt, amikor nyáron Kósa Lajos bejelentette, a Földművelésügyi Minisztérium teljes szervezet e Debrecenbe költözne. Fazekas Sándor miniszter akkor azt mondta, szívesen látná tárcáját az agráregyetem területén, Papp Lászlót, a város akkori alpolgármesterét bízták meg a költözéssel kapcsolatos munkák koordinálásával.

Azóta Papp László polgármester lett, a minisztérium pedig maradt ott, ahol volt, a költözésről semmi hír. Pedig hely lett volna bőven Debrecenben: az egyetemen kívül szóba jött a régi városháza melletti Tisza palota, illetve a mögötte lévő téren üresen álló volt ÁNTSZ-székház is, illetve Kósa azt mondta, akár új épületet is felhúznának, időbeli akadálya biztosan nem lesz a költözésnek.

Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő most rákérdezett a miniszternél, mi a helyzet ezzel az egész költözéssel, nem hallani róla semmit. Fazekas Sándor válaszában azt írta, érdemi kormánydöntés nem született arról, hogy áthelyezzék Debrecenbe a tárcát. De ha ilyen születik, "a tárca megteszi a szükséges lépéseket."