Teljesen kiborult az MNB Buda-Cash-ügyben, nekiestek az ellenzéknek

2015.03.02. 15:39

"Tudatlanságon és rosszhiszeműségen alapulnak, egyúttal a közvélemény megtévesztésére alkalmasak egyes politikusok kijelentései, melyek a Buda-Cash Brókerház Zrt. és a DRB-bankcsoport tevékenységére, a jegybanki kártalanításra, illetve a felügyeleti ellenőrzésekre vonatkoznak" - közölte hétfőn az MTI-vel a Magyar Nemzeti Bank.

Bár pénteken még úgy nyilatkoztak, hogy az MNB  "politikai felvetéseket sem most sem a jövőben nem kommentál", végül mégsem bírták ki, hogy ne kommentálják a politikusok felvetéseit Buda-Cash-ügyben, amelyek egyebek mellett arról szóltak, hogy:

  • Ha Töröcskei bankjának az ügyfeleit közpénzből kimentették, a Buda-Cash bedőlő bankjainál miért nem ilyen gáláns az állam?
  • Mégis hogy nem szúrt szemet a felügyeletnél évtizedekig senkinek az, hogy talicskázzák ki a pénzt a Buda-Cashből? Ki a felelős azért, hogy ez megtörténhetett?

Már megint a szocialisták

Az elvben a politikától függetlenül működő nemzeti bank most közleményben esett neki az ellenzéki képviselőknek. Szerintük "egyes ellenzéki politikusok a gyanú szerint jelentős részben a szocialista kormányok időszakában elkövetett bűncselekmény-sorozatot más elkövetési időponthoz próbálják kötni."

"Különösen visszás, hogy vezető ellenzéki pártpolitikusok az elkövetők helyett azt az MNB-t vádolják a brókerháznál történtek miatt, amely - azt követően, hogy alig 16 hónappal átvette a pénzügyi felügyelés feladatát Magyarországon - fényt derített a bő másfél évtizeden át elkövetett visszaélésekre" - csattantak fel a közleményben.

A Fidesz is ráment a témára

A kormány minden segítséget megad a Buda-Cash-ügy károsultjainak, az érintett önkormányzatok rendkívüli támogatást kapnak, a magán-, valamint jogi személyeket pedig 30 millió forintig kártalanítják a törvényben rögzített eljárásrend szerint - közölte a Fidesz-frakció hétfőn az MTI-vel.

A Fidesz szerint ez a brókerbotrány a Kulcsár-ügy után az újabb szocialista brókerbotrány, amelyben 100 milliárd forintot tüntettek el.

Szerintük a szocialisták teremtették meg a brókerek "szabad garázdálkodásának" jogi alapját, ugyanis eltörölték a brókercégeknél kétévente kötelező helyszíni ellenőrzést, és "a szocialisták nevezték ki az általuk nagy becsben tartott brókercég vezetőit kormányzati pozícióba".

"Az MNB az ígérete szerint akkor is halad tovább a pénzügyi rendszer megtisztításának útján, ha ez egyes érdekcsoportok konkrét anyagi vagy politikai érdekét sérti. Egyúttal felhívja a politikusok figyelmét arra, hogy a jövőben tartózkodjanak attól a rendkívül felelőtlen magatartástól, hogy politikai haszonszerzés céljából, valótlanságok állításával, a közvélemény megtévesztésének kísérletével próbálják meg aláásni a pénzügyi stabilitást" - puffogott a jegybank.

Gyurcsány-kormány, brókerbotrány

Az MNB szerint hamis az az állítás, amely szerint a bankcsoporthoz köthető hitelintézetek az MNB tevékenységének időszakában kerültek volna a brókerház tulajdonosi köréhez.

"A valóság ezzel szemben az, hogy a Buda-Cashhez köthető megbízott magánszemélyek a brókerház tulajdonosainak megbízásából 2008-2009-ben, alapvetően a Gyurcsány-kormány időszakában szereztek többségi befolyásoló tulajdonrészt - a részjegyekre vonatkozó tőkeemelésekkel, s ennek révén a régi tagok fokozatos kiszorításával - abban a 11 takarékszövetkezetben, melyekből később a DRB-bankcsoport tagjai létrejöttek" - utaltak vissza az öt évvel ezelőtti elmúlt nyolc évre.

"Az MNB által indított, folyamatban lévő vizsgálatok eddigi adatai egyértelműen azt mutatják: a gyanú szerint jelentős mennyiségű ügyfélpénz eltüntetésével járó visszaélés-sorozat másfél évtizeddel azelőtt indult el, hogy jegybank 2013 októberében átvette volna a pénzügyi felügyeleti szerepkört. Tudatlanságon és rosszhiszeműségen alapul, ráadásul a jegybanktörvény ismeretének teljes hiányáról tanúskodik az az állítás, amely szerint az MNB-nek kellene valamiféle állami kárpótlást nyújtania a brókercég és a bankok károsultjainak" - írta közleményében az MNB.