A kisebb brókerbotrányban is sikkasztásra gyanakszik a rendőrség

2015.03.08. 23:04

Elrendelte három gyanúsított előzetes letartóztatását a Budakörnyéki Járásbíróság vasárnap a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében - közölte a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője az MTI-vel.

Koszta János elmondta: a bíróság három gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezett, negyedik társuknál pedig lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. A bíróság az intézkedéseknél a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, a társadalomra veszélyességére, illetve a bűnismétlés veszélyére hivatkozott a bíróság. 

A Magyar Nemzeti Bank pénteken közölte, hogy a Hungária Értékpapír Zrt.-nél észlelt szabálytalanságok miatt csütörtök este részlegesen felfüggesztette a társaság tevékenységi engedélyét, felügyeleti biztost rendelt ki a céghez, és büntetőfeljelentést is tett a rendőrségen. Az MNB feljelentése alapján csütörtökön sikkasztás gyanúja miatt indított eljárásban négy embert vettek őrizetbe a rendőrök.

Az RTL Klub Híradója, a TV2 Tények című hírműsora és az M1 esti Híradója is arról számolt be vasárnap, hogy a rendőrség gyanúja szerint 300 millió forintos sikkasztást követtek el a gyanúsítottak.