Csapágygyár bővít Debrecenben

2015.03.20. 11:36

72 munkhelyes beruházás érkezik Deberecenbe, a már ott működő német FAG nevű cég 12 milliárd forintos befektetéssel még több gördülő csapágyat fog ott gyártani - hivatkozik az MTI Szijjártóra.

Szijjártó Péter elmondta, a kormány 772 millió forintot adott a beruházáshoz. Az FAG pedig logisztikai fejlesztést hajt végre, új eszközöket szerez be, és növeli a gyártási kapacitást.

A miniszter hozzátette, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) épp 109, Magyarországon tervezett beruházásról tárgyal reménybeli befektetőkkel. A megbeszélések nagyjából fele olyan vállalatokkal folyik, amelyek már jelen vannak Magyarországon, vagyis újrabefektetők lennének. „Ez azt mutatja, hogy töretlen a bizalom Magyarország iránt a nemzetközi gazdasági életben” – szűrte le Szijjártó.