Nem menekült a bóvliból Magyarország

2015.03.20. 18:15 Módosítva: 2015.03.20. 18:39

Felminősítette Magyarországot pénteken a Standard & Poor's. A hitelminősítő egy fokozattal "BB plusz"-ra javította a magyar államadós-besorolást. A három nagy nemzetközi hitelminősítő közül eddig az S&P-nél voltunk a legmélyebben, ezzel a lépéssel tehát mindenhol ugyanabban a kategóriában vagyunk.

Ez egyébként még mindig a befektetésre nem ajánlott, bóvli kategória. A jegybank és a kormány az utóbbi hónapokban több nyilvános fórumon is elmondta (legutóbb épp ma Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter), hogy a javuló gazdasági mutatóink miatt nagyon időszerű lenne a magyar adósságot visszatenni a befektetésre ajánlott kategóriába. Többen ezért a mai döntéstől is azt várták, hogy esetleg nem csak felminősítést hozhat, hanem még többet: egyenesen a befektetési kategóriába kerülhetünk.

A hitelminősítők döntése leginkább azért fontos, mert a nagy intézményi befektetők sokszor ilyesmihez is kötik, hogy egyáltalán vehetnek-e adott államkötvényből az ügyfeleik pénzén.

A kormány egyebek mellett azért tartotta indokoltnak a feljavítást, mert tavaly 3 százalék feletti lett a növekedésünk, tartottuk a 3 százalék alatti hiányt, a folyó fizetési mérlegünk is jobb mint a bóvliországoké  általában , és az államadósságról is el lehet mondani annyit, hogy nagyjából szinten maradt, nem emelkedett.

Helyünk a világban 

Létezik ország AAA besorolással? Hát persze, például Kanada, Hong Kong, Németország és Svájc. De Venezuela vagy Ukrajna igen kis eséllyel képes a teljes törlesztésre.  Az országok listája erre van.

A mostani döntéssel a nagy ugrás mégsem történt meg, mert mindhárom hitelminősítőnél a befektetésre nem ajánlott kategóriában vagyunk. Tavaly év végén a Fitch változatlanul hagyta Magyarország hitelminősítését, a Moody's november 7-én viszont javította a kilátást.

Az S&P tavaly szeptember 19-én erősítette meg a magyar besorolást stabil kilátás mellett  a BB kategóriában. Ez akkor azt jelentette, hogy az S&P-nél maradtunk egy kategóriával lejjebb, mint amiben a másik két intézet tartotta Magyarországot.

Moody's S&P Fitch Üzenet
Aaa AAA AAA Legjobb minősítés
Aa1 AA+ AA+ Jó minősítés
Aa2 AA AA
Aa3 AA- AA-
A1 A+ A+ Jó középminőség
A2 A A
A3 A- A-
Baa1 BBB+ BBB+ Alacsony középminőség
Baa2 BBB BBB
Baa3 BBB- BBB-
Ba1 (Magyarország) BB+ (Magyarország) BB+ (Magyarország) Befektetésre nem ajánlott, spekulatív (bóvli)
Ba2 BB  BB
Ba3 BB- BB-
B1 B+ B+ Erősen spekulatív
B2 B B
B3 B- B-
Caa1 CCC+ CCC Kevés az esély a visszafizetésre
Caa2 CCC
Caa3 CCC-
Ca C+
C CC
- D DDD Fizetésképtelen
DD
D

Az S&P iránymutatása egyébként nagyrészt egybevág a másik két hitelminősítőjével, a legfőbb különbség, hogy a hitleminősítők közül az S&P figyel a leginkább a makrogazdasági helyzeten túl az intézményi környezetre.

Annak idején a leminősítésnél például hivatkoztak az Alkotmánybíróság hatáskörének csökkentésére és a jegybanktörvényre is, és később is többször bírálták a különadókat és a kiszámíthatatlan gazdaságpolitikát.

Magyarország Moody's általi hitelminősítése, illetve a hitelminősítés szempontjából fontos folyamjellegű („flow”) indikátorok 10 éves átlaga* (Forrás: Palotai Dániel, IMF WEO adatbázis 2014 október, Moody's); A Moody's módszertana szerint a „Ba1” besorolás az S&P és a Fitch által használt „BB+” kategóriával ekvivalens.
Magyarország Moody's általi hitelminősítése, illetve a hitelminősítés szempontjából fontos folyamjellegű („flow”) indikátorok 10 éves átlaga* (Forrás: Palotai Dániel, IMF WEO adatbázis 2014 október, Moody's); A Moody's módszertana szerint a „Ba1” besorolás az S&P és a Fitch által használt „BB+” kategóriával ekvivalens.