Nagyon nő a valódi államadósság
A bruttó államadósság hosszú ideig tartó emelkedése 2010-ben megállt, és stagnálásba váltott, mostanra pedig egy nagyon enyhén csökkenő trendet is rá lehet illeszteni az elmúlt négy év adatsorára. Ez azonban nem igaz a nettó adósságra, vagyis az állam vagyonával és kötelezettségével korrigált mutatóra, amely folyamatosan növekszik – írja a Világgazdaság.
A nettó államadósság jobban mutatja a valós piaci folyamatokat, ennek növekedése leginkább azért baj, mert azt jelzi, hogy így sikerült a magánnyugdíjvagyon államosításával elkölteni 3000 milliárd forintot, a GDP több mint tizedét úgy, hogy még nőtt is az állam adóssága és a vagyona közti különbség.
Pontosabban a bruttó és a nettó adósság között hosszú évekig látható 20 százalékpontos különbség szépen lassan elkezdett elolvadni, és tavaly év végére már csak 4 százalékpont lett, amire még soha nem volt példa. Míg a bruttó adósság a 2010-es 80 százalékról 77 százalék alá csökkent négy év alatt, addig a nettó tartozás 60 százalék közeléből 73-ra emelkedett.
A kérdése alapján az NGM nem aggódik ezen. Szerintük ez „egy technikai tétel”, amit leginkább az okoz, hogy a magánnyugdíj-pénztári vagyon átvételével együtt a magán-nyugdíjpénztárak ügyfeleikkel szembeni tartozását is megkapta az állam.
Az NGM elmondta még, hogy ez tehát akkor fog lassan csökkenni, amikor a volt magán-nyugdíjpénztári ügyfelek részére elkezdik fizetni a nyugdíjukat. Kiemelték, hogy ez a tétel egyébként a bruttó adósságban nincs benne, csak a szélesebb körű bruttó tartozásban. Ez pedig csaknem ugyanolyan ütemben növekszik évek óta, mint a nettó, és a tavalyi év végén éppen annyi volt, mint az éves GDP.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)