Így lát minket most az IMF
A mostani fellendülés jó, de a középtávú kilátásaink már visszafogottabbak és még mindig túl sok az adósság – ezt írja Magyarországról az IMF igazgatótanácsa, miután nemrég nálunk jártak a szervezet képviselői. A valutaalap a magyar gazdaságra vonatkozó legfrissebb várakozásait a Portfolio szedte össze.
Az IMF-nél alapvetően pozitívan látják a magyar gazdaság helyzetét: erős a tavalyi gazdasági növekedés és a jelentős folyó fizetési mérlegtöbbletünk miatt a gazdaság sérülékenysége is csökkent. Ebben segített a devizahitelek forintosítása is.
Negatív viszont, hogy még mindig magas az eladósodottság szintje és még mindig sokkal tartozunk külföldre, ami kockázatos. Ezen kívül az IMF-nek nem tetszik, hogy az állam egyre fokozottabban jelen van a magánszférában, különösen a bank- és energiaszektorban. Ez a jövőben szerintük még bizonytalanságokat okozhat, például ha a cégek veszteségeit az államnak kell lenyelnie. Ezért az állami szerepvállalást korlátozni kellene, a gazdaságpolitikát pedig kiszámíthatóbbá, az intézményeket átláthatóbbá kellene tenni.
Szerintük a rövidtávú gazdasági kilátásaink kedvezőek de ezt arra kellene felhasználnia a kormánynak, hogy a magas GDP-arányos államadósságot csökkentse. A jelenlegi előrejelzésük szerint ez ugyanis csak 75,5 százalékig juthat idén, és az elkövetkező években sem csökken majd igazán.
Ehhez az igazgatótanács növekedésbarát lépéseket javasol, például hogy
- a kormányzatnak hatékonyabbnak kellene költekeznie
- az adórendszert racionalizálni
- a szektorális különadókat pedig fokozatosan csökkenteni kellene
- az áfacsalások ellen hatékonyabban kellene fellépni
- és szociális kiadásokat pedig célzottabbá kéne tenni.
A magyar monetáris politika támogathatta a fellendülést, de az IMF szerint készen kell állnunk a szigorításra, amennyiben a külső finanszírozási környezet élesen romlana. Ettől függetlenül ők is úgy látják, hogy a csökkenő infláció miatt óvatosan, de lehet még folytatni a monetáris lazítást, vagyis tovább lehet csökkenteni az alapkamatot.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)