Még hatmilliárddal nyitunk keletre
Újra teljes jogú tagja lett Magyarország a Nemzetközi Beruházási Banknak – erről az örömhírről tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium. De mi az a Nemzetközi Beruházási Bank? Az NBB-t 1970-ben alapították Moszkvában a szocialist blokk országai, többek között Magyarország is.
Azóta viszont az NGM szerint „az NBB irányítási rendszerét, döntési mechanizmusát az elmúlt években teljes egészében a nemzetközi pénzügyi intézmények mai legjobb gyakorlatához igazították”, ezért kértük, hogy had lépjünk vissza, amit a fejlesztési bank tanácsülése tavaly novemberben meg is engedett. Az Országgyűlés a 2015. évi XLI. törvénnyel most ratifikált a tagságot, így a jövő héten, június 4-5-én Mongóliában újra teljes jogú tagként lesz kint Magyarország a bank ülésén.
A tagság a közlemény szerint azt is jelenti, hogy
Korábban, még amikor tagok voltunk, befizettünk már 20 millió eurót, így most összesen 40 millió eurónk lesz a bank 292,6 millió eurós össztőkéjéből. Ezzel együtt az eddigi legnagyobb befizető, Oroszország része 50 százalék alá csökkent.
A magyar újracsatlakozással párhuzamosan 2014-ben az Eximbank csatlakozott az NBB tagországok exporthitel-intézeteinek együttműködését célzó sokoldalú megállapodáshoz, a beruházási bank pedig weboldala szerint már dolgozik is Magyarországon, elsősorban a magyar export támogatásán.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)