Nándor
7 °C
23 °C

Egy hónapjuk van még a görögöknek

2015.06.01. 14:25

Lapértesüléseket nem kommentál az Európai Bizottság (EB), a bizottsági elnök által egy mai német lapinterjúban hangsúlyozott üzenetek a görög ügyben pedig már ismertek – többek között ezt mondta a szokásos déli bizottsági sajtótájékoztató keretében a görög ügyben záporozó kérdésekre Mina Andreeva, írja a Portfolio.

Az EB sajtófőnök-helyettese leszögezte: az ún. brüsszeli csoport a hétvégén is tárgyalt a görög hatóságokkal, és ezek az egyeztetések a szükséges reformokról, lépésekről folytatódnak. Azt mondta, nincs olyan ultimátum a görögöknek, mint ami az üzleti életben szokásos, az egyetlen határidő a már februárban eldöntött június vége. Addigra ugyanis mindenképpen meg kell egyezniük a feleknek, akkor lejár a jelenlegi kiigazító csomag.

Görög ügyben ennél hamarabb is van egy határidő: a görögöknek június 5-én kellene törleszteniük az IMF felé. Ezenkívül a hónap során több tételben is lenne fizetési kötelezettségük Washington felé, amelyeket elképzelhető, hogy egyben teljesítenének majd a görög hatóságok.

A sajtófőnök-helyettes jelezte, hogy június 18-án tartják a következő eurócsoport-találkozót. Ezen – ha addig megszületik az egyezség a felek között – bizonyára lenne lehetőség a kialkudott feltételek egyeztetésére az eurózóna pénzügyminisztereivel is.