Lukács
7 °C
22 °C

Fordított áfás lesz a diákmunka is

2015.06.03. 08:31 Módosítva: 2015-06-03 08:31:52

Kedden Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf benyújtotta módosító indítványát, amelynek indoklása szerint Magyarországon évente átlagosan 180-200 ezer tanuló és hallgató vállal valamilyen alkalmi munkát, közülük legalább 130 ezren iskolaszövetkezetekben dolgoznak – írja a Világgazdaság.

Tapasztalati tény, hogy az iskolaszövetkezetek fenntartásához legalább a nettó árbevétel 15 százaléka szükséges. Azaz a szövetkezetek a tagoknak – a diákoknak – legfeljebb a nettó árbevétel 85 százalékát tudják kifizetni. A tervezet most meghatározza számukra a megbízók, megrendelők által kifizetendő minimális szolgáltatási díjat, hogy az iskolaszövetkezeti tagok mindenképpen megkaphassák a rendeletben meghatározott kötelező minimálbért vagy a garantált bérminimumot órabérben megállapítva.

A Meló-Diák hálózatában évente mintegy 30 ezer diák vállal munkát, közülük 7-8 ezren Budapesten. A társaság vállalkozási igazgatója, Marosi Zoltán a lapnak azt mondta, a tervezet elsősorban nem a diákokat védi, hanem a tisztességtelen vállalkozási ár küszöbét határozza meg.

Jelenleg a betanított diákmunka minimálbére óránként bruttó 604 forint, a közbeszerzési pályázatokon azonban nettó 650 forintos ajánlattal is nyernek cégek vagy szövetkezetek. Azaz a vállalkozónak az óránként 46 forintos különbözetből kellene fenntartania magát, ami a szakember szerint képtelenség. Felmerül a gyanú, hogy az adott iskolaszövetkezet valamit nem csinál szabályosan, vagy piacot akar szerezni, ezért valaki finanszírozza kívülről – magyarázta.

Az ötletgazda a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DIÁKÉSZ) volt. A szervezet javaslatára került be idéntől a fordított áfakörbe az iskolaszövetkezeti szolgáltatás is. E lépés célja szintén a szektor megtisztítása volt.

Ami az idei szezont illeti, a tanulók ebben az évben is elsősorban egyszerűbb adminisztratív munkákra, gyorséttermi és áruházi ajánlatokra számíthatnak például pénztárosi, árufeltöltő munkakörben. Gyakoriak a promóciós feladatok (hostesskedés, szórólapozás), a nyelvtudást igénylő munkalehetőségek, vidéken pedig a mezőgazdasági idénymunkák is.

Marosi Zoltán szerint a fővárosban jellemzően 25-30 százalékkal több diák dolgozik nyáron, mint az év más hónapjaiban, míg vidéken ez az arány akár 40-45 százalék is lehet. Az órabérek a minimálbér (azaz a 604 forint) szintjéről indulnak, de nyelvismerettel, a cégek szakmai elvárásainak teljesítésével akár 800-1000 forintos vagy ennél magasabb órabér is elérhető.