Nagyot gyengült a forint

2015.06.03. 07:51 Módosítva: 2015.06.03. 07:53

Egy euró már 312 forint, pedig nemrég még 300 és 305 között volt az árfolyam. A 312 fölötti szint ugyan csak négyhavi mélypontot jelent, de a gyengülés nagyon gyors volt kedden a 308-309 körüli szintről. A dollárral szemben nem gyengült a forint, sőt, a korábbi 282-es szintről 279-ig erősödött, azért, mert a dollár is nagyobbat gyengült éppen. 

A tegnapi intenzívebb gyengülést az váltotta ki, hogy az MNB bejelentette: a kereskedelmi bankoknak az eddigi kéthetes betét helyett legalább három hónapra kell lekötniük a pénzüket. A cél, hogy minél több állampapírt vásároljanak. Ez rövidebb távon forinteladásokhoz vezetett, viszont a piac szerint a dolog annyira nem is rossz ötlet, a kötvényhozamok ugyanis feltehetőleg lejjebb jönnek majd. 

    15 perccel késleltetett adatok. Forrás: portfoliofinancial.hu