Lukács
7 °C
22 °C

Egyre kevesebb az akadály a ferihegyi luxushotel előtt

2015.06.06. 10:03

Adminisztratív akadályok miatt évek óta késik a repülőtéri szálloda- és konferenciaközpont-beruházás Budapestről, az akadályok azonban elhárulni látszanak - írta a Napi Gazdaság.

A lapnak Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója azt mondta: a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren évek óta napirenden van egy mintegy 20 millió euró értékű szállodaprojekt. A 2. terminállal közvetlen összeköttetésben

egy összesen 5500 négyzetméter alapterületű, mintegy 150 szobából, konferencia-központból és elegáns étteremből álló hotelt kívánnak építeni. 

A beruházás azonban évek óta nem halad előre, a repülőtéri vezetők szerint bürokratikus okokból. 

A lap iparági források alapján azt írta: a gond abból adódik, hogy a reptérrel közvetlenül szomszédos földterületek az állami vagyonkezelő tulajdonában vannak, és egyelőre nem sikerült a megfelelő konstrukciót kidolgozni a hasznosításra.

A lap szerint az ügyben előrelépést jelenthet, hogy a kormányzat immár a gazdasági fejlődés kulcsaként tekint a repülőtérre. Emlékeztettek arra, hogy egy közelmúltban rendezett konferencián Orbán Viktor miniszterelnök maga fejtegette, hogy az államnak és a repülőtér tulajdonosainak közösen kell kidolgozniuk egy nagyszabású fejlesztési tervet, különben a légikikötő eléri fejlődési korlátait.

A miniszterelnök szerint egyeztetni kell a reptér tulajdonosaival, mert ott a területek az állam kezében vannak. "Nélkülünk nem lehet fejleszteni" – jelentette ki Orbán Viktor.