Jácint
15 °C
31 °C

Ötvenmilliárdot kaszáltak Rogán ötletén

DMOHA20140401010
2015.06.08. 08:12

Igen jól profitálhattak a közvetítőcégek a letelepedési államkötvények értékesítéséből: csak tavaly 50 milliárd forint folyhatott be a cégekhez, amelyért cserébe 172 milliárd forint névértékű magyar állampapírt értékesítettek, írta a Magyar Nemzet.

Májusban újabb 74 külföldi jegyzett le a közvetítővállalkozásokon keresztül magyar letelepedési államkötvényt, összesen 22,2 millió euró, vagyis 6,9 milliárd forint értékben, a múlt hónap volt az első, amikor már csak a drágább, 300 ezer eurós névértékű papírból értékesített az ÁKK. Ezzel május végére 2528 külföldi vásárolt letelepedési kötvényt.

A letelepedési konstrukcióról korábban itt és itt írtunk hosszabban. Lényege, hogy az unión kívüli befektetők, akik legalább 300 ezer euró névértékű, erre a célra kibocsátott, ötéves futamidejű államkötvényt vásárolnak, a hazai törvények értelmében fél év után letelepedési engedélyt kapnak.

A 2013-ban hozott törvény szerint azonban a parlament jelenleg Rogán Antal (Fidesz) vezette gazdasági bizottsága által kijelölt közvetítőcégek jegyezhetik le ezeket a kötvényeket az ÁKK-nál, és a külföldi befektető a cég által kibocsátott értékjegyet kap.

A vállalkozások amellett hogy olcsóbban jutnak a kötvényhez, de – a papír diszkont jellege miatt – drágábban adják azt tovább, ráadásul még 45 ezer euró, 14 millió forintnyi közvetítői díjat is kérnek az ügyfelektől. Ezek ráadásul szinte mind offshore cégek.

Korábban a rendszert Varga Mihály miniszter is kritizálta, ő úgy fogalmazott, hogy "meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy olyan cégek kapják meg a forgalmazásnak, az értékesítésnek a lehetőségét, amelyek a legteljesebb mértékben eleget tesznek az átláthatósági szabályoknak."