Szilárda
-2 °C
7 °C

Védjegy lesz a legóemberke

shutterstock 262239452
2015.06.16. 14:55 Módosítva: 2015-06-16 15:13:36

Lajstromba vehető uniós védjegyként a legóemberke formája – így döntött kedden az Európai Bíróság. Az uniós szabályok szerint nem lehet bejegyezni védjegyként olyan formát, amely kizárólag a termék jellegéből vagy műszaki céljából, rendeltetéséből fakad. A legóemberke uniós védjegyoltalom alá helyezését 2000-ben kérte a játékgyártó, de a hasonló megoldást alkalmazó Best Lock ezt megtámadta, mondván: a legóemberke alakja a termék jellegéből, rendeltetéséből fakad.

Ezzel az uniós szabadalmi hivatal sem értett egyet, de a Best Lock a luxembourgi uniós bíróság elé vitte az ügyet, ahol viszont szintén nem adtak neki igazat. A bírák elutasították azt az állítást, hogy a legóemberke formája a jellegéből fakadna, megjegyzik, hogy a panaszos semmilyen érvet nem hozott fel ennek alátámasztására.

A bírák állást foglaltak abban is, hogy a figura alakja műszaki rendeltetéséből, a többi elemmel való összekapcsolhatóságból ered-e, és arra jutottak, hogy ez egyszerűen nem igaz.

„Láthatóan semmilyen műszaki hatás nem kapcsolódik a figurák jellemző elemeinek, a fejnek, a törzsnek, a karnak és a lábnak a formájához, és abból nem is következik, mivel ezen elemek semmi esetre sem teszik lehetővé az egymásba illeszthető építőelemekkel való összeépítést" – zárták le a vitát az uniós igazságszolgáltatás bírái, hozzátéve, hogy a forma célja, hogy a figurának emberi vonásokat kölcsönözzön, ami semmi esetre sem tekinthető „műszaki hatásnak”.