Gyöngyi
9 °C
9 °C

Még két hónapot adott a kormánynak az EB

2015.06.18. 14:13

Rászólt az Európai Bizottság a kormányra, hogy reagáljon valamit azokra a kifogásokra, amik miatt kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen - írja a Napi.hu . Az EB két hónapot adott, hogy Magyarország „benyújtsa észrevételeit” azzal kapcsolatban, hogy Brüsszel szerint a 2013 decemberében elfogadott földtörvény sértheti a tőke szabad áramlására és a letelepedés szabadságára vonatkozó uniós jogot.

A bizottság még tavaly októberben indított kötelezettségszegési eljárást, amiért a földtörvény 2014 május 1-i hatállyal megszüntetett minden 1994 és 2001 közötti termőföldek haszonélvezetére vonatkozó megállapodást, mert azok a kormány szerint zsebszerződéseknek minősülnek, ami sok külföldi befektetőt rosszul érintett. A törvény csak négy és fél hónapnyi átmeneti időszakot biztosított a haszonélvezetre jogosultaknak, a korábban bejelentett 20 éves átmeneti időszak helyett. A befektetők előzőleg arra számítottak, hogy a földet a korábbi átmeneti időszak szerint tovább tudják majd használni, és ennek megfelelően hozták meg beruházási döntéseiket. Az EB szerint ezért

úgy tűnik, hogy az új törvény megfosztja az érintett feleket szerzett jogaiktól és beruházásaik értékétől

Már októberben is két hónapot adtak arra, hogy a kormány reagáljon, de mivel azóta nem történt semmi, most, 8 hónappal később megint adtak egy két hónapos ultimátumot.