200 milliárddal kevesebbet csaltak el

2015.06.30. 08:23

Nagyjából 200 milliárd forintnyi többlet áfabevételt hozott a kormánynak az online kasszarendszer bevezetése. Ez azt jelenti, hogy a kiskereskedelemben több mint 1000 milliárd forintnyi forgalom fehéredett ki - írja a Világgazdaság a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adataira hivatkozva.

Ez a jó kiskereskedelmi adatokat - pl. az éves szintű 6,3 százalékos bővülést - is magyarázhatja, hiszen a teljes, 8900 milliárd forintos tavalyi forgalomnak ez több mint a tíz százaléka. A KSH adatai szerint a ruházati cikkek és az iparcikkek (ezen belül az elektronikai termékek) lehettek a leginkább befeketedett iparágak, hiszen ezeknek javult a kereskedelmi adata a leglátványosabban.

A NAV adataiból az is kiderül, hogy a tavaly feltárt 582 milliárd forint adóhiányból 487 milliárd forint volt elcsalt áfa. Ez kétszer annyi, mint a 2011-es összeg. Ez elcsalt adó mögött nagyjából 2000 milliárd forint értékű piac lehet, így az érintett szektorok a teljes magyar gazdaságban előforduló áfacsalás egyharmadáért lehetnek felelősek. A magyar feketegazdaság elemzések szerint egyébként akár 6000 milliárd forintos is lehet, ami az egész gazdaság 20 százalékát jelenti. Mindez 1500 milliárd be nem fizetett áfát jelent.