Irodát nyit Budapesten a Wundercar

2015.07.09. 19:19

Az Uber mellett a magyar piacon a másik legtöbb felhasználóval rendelkező alkalmazás, a Wundercar közleménye szerint a cégüket nem érinti a nemrég elfogadott taxisrendelet, hiszen - ahogy a cég alapítója, Gunnar Froh fogalmaz - a cég "nem közvetít profi sofőröket a alkalmazásán keresztül". Froh szerint ezt az is bizonyítja, hogy az utóbbi egy évben az alkalmazást használó sofőrök átlagosan csak heti háromszor vittek valahova utast az alkalmazás segítségével.

wundercar

A taxisrendelet miatt a cég mindenesetre kicsit változtatni fog azon, ahogy az alkalmazása működik: augusztustól ugyanis minden Wundercar appal közlekedő sofőrnek kötelező lesz megadni az úti célját, mielőtt utasokat vesz fel. A fejlesztésnek az a célja, hogy csak olyan emberek utazzanak együtt, aki egyébként is ugyanabba az irányba utaznának.

A fejlesztéssel a Wundercar hosszú távú terve az, hogy világvezetővé váljanak az olyan alkalmazások között, amik a városokon belüli magánutak megosztását segítik megszervezni. Emiatt kapacitást is bővítenek, és augusztustól fejlesztési irodát nyitnak Budapesten, ahová már keresik is a programozókat.

Gunnar Froh korábban elmondta, Budapesten több ezren használják a Wundercart, de nem akarják átvenni a taxisok helyét, szerintük ők jobban hasonlítanak a BlaBlaCar, illetve az Autohop szolgáltatásokra, mint például az Uberre.

A legtöbb országban nincs szabályozás ezekre a megoldásokra, éppen ezért a Wundercar jelenleg nincs is betiltva egyetlen országban sem, abba, hogy "magánemberek megosztják az autójukat a magánútjukon", jellemzően nem szól bele sehol az állam. Viták azért vannak: például Németországban az új szabályozás megalkotásáig fel is függesztették a működésüket. A Wundercar alapítója szerint fontos lenne világos definíciót meghatározni, és tisztán meghúzni a határt professzionális szolgáltatás és magánút között.

Persze végül az is lehet, hogy a hatóságok máshogy értelmezik majd a rendelet, mint ahogy a Wundercar, ami szerint őket nem érinti ez a rendelet. A taxisrendelet alapján például eléggé úgy tűnik, hogy a Wundercart használó sofőröknek is engedélyt kell majd kérniük, valamint a kocsit is külön le kell majd vizsgáztatni személyszállításra.