Lemond az MNB alelnöke

2015.07.20. 12:44 Módosítva: 2015.07.20. 12:54

Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a nemrég megvásárolt MKB Bank elnök-vezérigazgatója lesz. Balog eddig a monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős jegybanki alelnök volt. Július 22-i hatállyal viszont minden nemzeti bankos tisztségétől megválik. Balog 2013. március 6-tól dolgozott az MNB-ben, ténykedése alatt indult el a közgazdász körökben eléggé vitatott növekedési hitelprogram. 

Az MKB tavaly ilyenkor került állami tulajdonba, nem kevés pénzért – úgy, hogy a legveszteségesebb volt a kereskedelmi bankok között (a bank történetéről itt olvashat részletesebben, a magyar banktörténelem legfurcsább vállalati himnuszát itt hallgathatja meg).

Idén tavasszal az állam a Budapest Bankot is megvásárolta jó sok pénzért –feltehetően igencsak túlárazottan, majd kisebbségi részesedést szerzett az Erstében. Sokan azt sejtik, hogy a frissen szerzett állami banki érdekeltségeket idővel összeolvasztják, és az újbóli értékesítés is komoly opcióként merült fel.