Gyöngyi
9 °C
9 °C

A turizmus lett a slágerszak a BKF-en

2015.07.21. 13:02

Idén a legidősebb felvételiző 61 éves volt a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán, ő egyike az intézménybe jelentkező 5518 hazai és külföldi diáknak. A felvételizők száma összesen 12 százalékkal nőtt a tavalyi évhez képest.

A slágerszak idén a turizmus és vendéglátás, a következő legnépszerűbb szak a kereskedelem és marketing. Még mindig tartja magát harmadik helyen a kommunikáció és médiatudomány, de felzárkózóban van a Gazdálkodási és menedzsment, valamint az emberi erőforrások szak is.

Az országos mutatók szerint levelezőre egyre kevesebben járnak, a BKF-en mégis a tavalyihoz képest 4 százalékkal többen szeretnének ezen a tagozaton végezni. A mesterképzésekre 6 százalékkal, a felsőoktatási szakképzésekre 16 százalékkal több jelentkezés érkezett idén.

Egyre több a külföldi diák, a világ minden szegletéből jelentkeztek idén a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolára. Brazíliából éppúgy adtak be jelentkezési lapot, mint Svájcból, de a legtöbben Ázsiából érkeznek majd. Az országos trendekkel párhuzamosan felvételizők között a nők aránya nagyobb, 66 százalék a nők és 34 százalék a férfiak aránya.