Hedvig
9 °C
24 °C

A GVH a kis sörfőzdék hőse

2015.07.30. 10:43

Nekiment a nagy sörfőzdék uralmának a magyar vendéglátós piacon a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy a kisebb sörfőzdék és sörimportőrök javára alakítsa a piacot. A legnagyobb magyarországi sörgyárak – a Heineken, a Dreher, a Borsodi, és a Pécsi Sörfőzde – jelenleg a vendéglátóhelyek sörforgalmának 43-44 százalékát lefedik azzal, hogy   kizárólagos szerződéseket kötnek   az éttermekkel, kocsmákkal, szállodákkal, így azok nem adhatják el más sörét.

A GVH-nál úgy látták, hogy ezekkel a kizárólagos szerződésekkel a kis sörfőzdés és az import termékek nem tudnak érvényesülni a piacon, ezért eljárást indítottak a cégek ellen. A négy sörgyár közül három, a Heineken, a Borsodi és a Dreher most vállalta, hogy két lépcsőben, 2017-ig összesen 20 százalékkal kevesebb sört fognak másokat kizárólagos szerződésekkel eladni, így megúszhatják, hogy a GVH megbírságolja őket. A negyedik, a Pécsi Sörfőzde piaci részesedése a többiekhez képest alacsony volt, ezért ellene kötelezettségvállalás nélkül is megszüntette az eljárást a versenyhivatal.