Mindenhol bezárnak a kocsmák

000 Del271635
2015.09.02. 13:58

Csak az elmúlt fél év alatt felszámolták az országban vendéglátással, italszolgáltatással foglalkozó cégek 4 százalékát, ami elég magas arány, derül ki a Bisnode adataiból. 

Míg 2014-ben egy év alatt csak nagyjából 2 százalékos volt a hasonló cégek megszűnési aránya, szóval ha minden így megy tovább, év végére 7-8 százalékkal is kevesebb kocsma és étterem lehet az országban. Az egész országban éttermi vendéglátás, italszolgáltatással 24 ezer vállalkozás foglalkozik, ezeknek persze lehet több helyiségük is, de összességében akár kétezerrel is kevesebben lehetnek, ha a trend folytatódik. 

Nagy szereplő a meki

A szektorban tevékenykedő tíz legnagyobb társaság összesített, több mint 137 milliárd forintos forgalma az ágazat 2014-es teljes árbevételének alig több mint 18 százalékát adja, és felülreprezentáltak közöttük az étkeztetéssel foglalkozó vállalkozások.

A legnagyobbak listáján szerepel például a McDonald's, amely 2014-ben egyedül több mint 22 milliárdnyi árbevételt ért el.

A szállodásoknak egyébként a tavalyi év kiemelkedően jól sikerült, 18 372 ezer vendégéjszakát adtak el, ami rekord magas szám, a szobafoglaltság is kiemelkedő, 51,8 százalékos volt. Ehhez kéepst idén is nagyon jó idő volt nyáron, nem kizárt, hogy hasonlóan jól fog menni a szekerük idén is.

A szállodások az olcsó Airbnb-től félnek

2013-ról 2014-re a vendéglátás mindkét területén nőtt még ugyan a vállalkozások száma, azonban ezt követően csökkenni kezdett. Szálláshely-szolgáltatással főtevékenységként jelenleg több mint 4000 cég foglalkozik Magyarországon. Erre a piacra lépett be az Airbnb, melyen keresztül a legfrissebb becslések szerint nagyjából 8000 lakást – melyből nagyjából 3500 budapesti – lehet kivenni Magyarországon.

A szállodások minden lehetséges fórumon elmondják azóta, hogy mennyire félnek ettől az új lehetőségtől. De egyelőre semmiképp nem látszik, hogy érdemben bedőlnének ettől a szállodás cégek, ezen a területen csak 1-2 százalékkal csökkent évente a cégek száma, ami bőven az országos átlag (2,53 százalék) alatt van. 

2014-ben közel 100 szálláshely-szolgáltatót számoltak fel. A jelenlegi trendek alapján év végére ez a szám hozzávetőlegesen 70 körül alakul majd. Végelszámolásból több lehet, mint tavaly, a Bisnode 62-t becsül, miközben a cégek a képzett munkaerő hiányára is panaszkodnak, külföldön ugyanis nagyságrendekkel többet kereshetnek a jó vendéglátósok, erről a területről is egyre többen mennek el.

A vendéglátás egészét nézve, ez a legrizikósabb szektor hazánkban, azaz vendéglátóipari partnerrel való üzletkötés esetén a Bisnode alapos cégminősítést javasol.

Emellett szerintük ma Magyarországon sok cég úgy gondolja, elegendő akkor lépnie, amikor az üzletfele felszámolás alá kerül, és megfelelő csak a felszámolási időszak alatt benyújtania a követelését. Ekkor azonban általában már késő, ugyanis a felszámolás alá kerülő vállalkozások általában már nem rendelkeznek minden hitelező kifizetéséhez elegendő vagyonnal, vagy más hitelezők előzik meg őket a sorban. Szóval aki jól fel tudja mérni vagy méretni a partnerei kockázatosságát, és időben tud lépni az jó eséllyel még a felszámolás elrendelése előtt el tudja kezdeni a behajtási folyamatot a nem fizető partnernél.