Hamarabb visszatérhet a Közgép, mint bárki gondolta

2015.09.11. 07:50

Október elsején már tárgyalja is majd a bíróság azt, hogy a Közgépet jogosan zárták-e ki minden magyarországi közbeszerzésből, és az is lehet, hogy már a jogerős ítélet előtt újra pályázgathat a cég - írja a Világgazdaság. A lap szerint egyelőre szokatlanul gyorsan halad az ügy a bíróságon, hiszen nemrég ért véget a bíróság nyári szünete.

Aki nem követné ezt a sztorit olyan szorosan, annak egy kis emlékeztető: Simicska Lajos korábban a közbeszerzéseken szárnyaló cége a jelen állás szerint három évig egy közbeszerzésen sem indulhat, mert egy kikötőfelújításra kiírt pályázatra a Közbeszerzési Döntőbizottság szerin hamis adatokat adott be. A Közgép megtámadta az eltiltó határozatot a Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon, ami, mint most kiderült, már október 1-re ki is tűzte a tárgyalást.

A Közgép ráadásul azt is kérte a bíróságtól, hogy a tárgyalás idejére függessze fel az eltiltó határozatot, ami, ha megtörténik, azt jelenti, hogy Simicska cége októberben már újra írhatja a pályázatokat.