Balesetveszélyes utakkal váltaná be az ígéretét a kormány

D  NL20140821018
2015.09.15. 15:32

Orbán Viktor megígérte, úgyhogy akkor is kell a sok gyorsforgalmi út, ha csak a balesetveszélyesre van pénz – nagyjából így lehetne összefoglalni az új gyorsforgalmi úttípus, a gyorsút történetét. A Hvg.hu birtokába jutott előkészítő anyag szerint szakmai érv nincs igazából arra, hogy kitaláljanak egy új, olcsóbban kivitelezhető gyorsforgalmi utat, ráadásul a mostani tervek szerint oda is ilyen utakat építenek majd, ahol ez eléggé kockázatos.

No de mi az a gyorsút? Ez egy kétszer kétsávos, középen elválasztott gyorsforgalmi út típus, amin 110-el lehet majd menni, mint az autóúton, csakhogy ezen nem lesznek „különszintű kereszteződések”, vagyis nem felüljárókon, hidakon, alagutakon keresztezik majd más utak, hanem sima kereszteződéseken és körforgalmakon.

Emiatt egyrészt 25-30 százalékkal olcsóbb megépíteni ezeket az utakat, viszont emiatt kicsit balesetveszélyesek, különösen ott, ahol az autópálya helyett lesz egyszer csak gyorsút. Miért? Mert a 110-el száguldó kedves autós nem biztos, hogy észreveszi, hogy már egy olyan úton teszi ezt, amin vannak kereszteződések, és ezért néha lassítania kell. Maguk a gyorsút-koncepció előkészítői is elismerik a Hvg-hez került anyagokban, hogy

jelentősen nőhet a balesetek száma.

Éppen ezért nem javasolják a gyorsutat a Csorna–Sopron– országhatár, a Boly–országhatár vagy az M0–Abony közötti szakaszon, mert ott elég nagy a forgalom. De gyorsút lesz az M7-es és Kaposvár vagy az M1-es és Pápa között, valamint Vásárosnamény és Záhony, valamint Vásárosnamény és Beregdaróc között, ahol például ez elég kockázatos az előkészítők szerint.

Na de miért kell balesetveszélyes utakkal összekötni városokat és autópályákat? Mert Orbán Viktor megígérte a vidéki körútján és Tasó László útépítésért felelős államtitkár is beszélt arról, hogy 2020-ig 515 kilométernyi gyorsforgalmi út épül majd. Viszont az EU csak nagyjából feleannyi pénzt ad útépítésre a 2014-2020-as fejlesztési időszakban, mint az előző hét évben, vagyis 460 milliárd forintot. Így muszáj a kormánynak olcsóbb alternatívákkal beváltani az ígéretét, még ha az balesetveszélyes is.