Vesztésre áll a kormány cafeteria-ügyben

2
2015.09.17. 14:46

Nagyon úgy tűnik, hogy a magyar kormánynak fejet kell majd hajtania az EU akarata előtt, legalábbis ami az Erzsébet-utalványok körül kialakult jogi balhét illeti. Az Európai Bíróság szerint ugyanis jogtalanul rugdosta ki a kormány a francia cafeteria-utalványos cégeket és tette egyeduralkodóvá az Erzsébet-utalványokat és SZÉP-kártyákat.

Az ügy még 2012-ben kezdődött, amikor a kormány úgy módosította az adószabályokat, hogy az addig a piacon lévő cafeteria-utalványok elvesztették a kedvezményeiket, így már nem nagyon volt értelme, hogy a cégek ilyeneket adjanak a dolgozóiknak béren kívüli juttatásként. Bevezette viszont a kormány az Erzsébet-utalványt, amit a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány bocsáthatott csak ki, és a SZÉP kártyát, amit a magyar bankoknál lehet kiváltani.

A piacról kiszorított francia cégek, az Edenred, a Le Cheque Déjeuner és a Sodexo szerint ez baromira jogellenes volt és fel is nyomták ezért Magyarországon az EU-nál, amire el is indult ellenünk egy kötelezettségszegési eljárás, az ügy pedig az Európai Bíróság elé került.

A Világgazdaság szerint ennek a főtanácsnoka, Yves Bot írja azt a csütörtökön kiadott véleményében, hogy

uniós alapjogokkal ellentétes, ahogy a magyar kormány csak úgy elvette a cégektől a kedvezményes utalványok kiadásának jogát, és egy közjogi szervre ruházta át.

A főtanácsnok véleménye persze nem a jogerős ítélet, de az csak nagyon ritkán tér el ettől a véleménytől, úgyhogy elég jó eséllyel fogadhatunk arra, hogy a kormány el fogja bukni ezt az ügyet. Ez pedig azt jelentheti, hogy kártérítést kell fizetni a francia cégeknek és vissza kell őket engedni a piacra.

Viszont ez csak az Erzsébet-utalvány monopóliumának a végét jelentheti, a SZÉP kártyával a főtanácsnoknak csak az a baja, hogy csak magyar pénzintézetek bocsáthatják ki.