Kitúrhatnak minket a saját városunkból

Magyarországon az utóbbi pár évben a turisztikai ipar szépen növekedett, elég csak egy pillantást vetni a számokra: a KSH adatai alapján 2014-ben csak a külföldi látogatók száma meghaladta 4,6 millió főt itthon, ami 5,2 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A turisták elsődleges célja természetesen Budapest, a több mint 12 millió külföldi vendégéjszakából a főváros és környéke együtt közel 7,5 milliót húzott be. Összehasonlításképpen: a régiók közül a második helyezett Balatonnál csak 1,7 millió vendégéjszakát töltöttek a külföldiek.

A Mastercard legfrissebb, városi idegenforgalommal foglalkozó felmérése szerint 

A két éllovastól viszont nem csak a turisták számában maradunk el, az is szembetűnő, hogy egy külföldi átlagosan mennyi pénzt hagy nálunk az itt töltött idő alatt: míg Bécsben ez a szám átlag 218 ezer forint, Prágában pedig 165 ezer forint, Budapesten csak 98 ezer forint.

Ennek oka azon túl, hogy Budapest egyébként is olcsónak számít európai összehasonlításban, valószínűleg az, hogy a hozzánk irányuló turizmus jelentős és egyre növekvő hányadát teszi ki a kisebb bevétellel, viszont több konfliktussal járó „low-budget buliturizmus”. A folyamat teljesen lentről indult, és az utóbbi évek egyik legjelentősebb változását hozta a budapesti belvárosban, a romkocsmák forradalmát és a nyomában erősödő turizmust sokan éltették.

Vannak azonban városok, amelyek szintén nem szándékosan, de ugyanebbe az irányba mentek el, és a helyiek ennek már jócskán érzik az árnyoldalait is. A folyamat itt még csak az elején jár, de a kedvező körülmények miatt könnyen lehet, hogy pár éven belül elérünk oda, mint például Barcelona, ahol az idegenforgalomból származó hatalmas bevétel ellenére már nem egyértelmű, hogy a többség számára előnyös üzletről van szó.

Túszul ejtett város

Barcelonában a turisták és a helyi lakosok aránya egészen elképesztő: 1,6 millió állandó lakosra évente nagyjából 7,5 millió külföldi látogató jut. Hasonló arányokkal a világ nem sok városában találkozhatunk – Európán belül versenyben van még Párizs és Amszterdam –, de persze nem ez az egyetlen tényező, ami befolyásolja a lakók és a turisták viszonyát. Az is sokat számít, hogy egy város milyen típusú turistákat vonz, és az őket kiszolgáló infrastruktúra hogyan oszlik el a területén.

Barcelonában úgy fest, hogy a városlakók igényei nem igazán találkoznak a csúcsra járatott idegenforgalom által diktált tempóval. Egyre többen gondolják, hogy az utóbbi években a turizmus olyan irányt vett, amellyel ők nem szeretnének napi szinten együtt élni, és hogy a külföldiek kitúrják őket a saját városukból: bunkón viselkednek, csak lerészegedni járnak hozzájuk, jelenlétükkel komplett negyedeket tesznek tönkre. A turisták miatt az eredeti lakosság érzékenyebb része lassan kiszorult az általa korábban lakott és szeretett városrészekből, és közülük akad, aki ezt nem hagyja annyiban:

A La Barceloneta Diu Prou (Barceloneta azt mondja: elég) nevű mozgalom, akik több tüntetést is szerveztek már a városra rátelepedett turizmus ellen, azt állítja, hogy a fő fordulópontot a rövid távra kiadó lakásbiznisz (például az Airbnb) felfutása jelentette.

Ez egyrészt azért probléma, mert a turisták, akik korábban hotelekben és hostelekben szálltak meg, beszivárogtak azokba a társasházakba, ahol többségében mezei városlakók élnek (vagy legalábbis éltek), akik reggelente dolgozni járnak.

Másrészt ezek az apartmanlakások a többség számára megfizethető áron bérelhetők, így tömegessé vált a fiatalokat érintő buliturizmus. A kettő együtt nem túl nyerő kombináció: az éjszaka pihenni próbáló helyi lakos arra kényszerül, hogy a közvetlen szomszédjában egész éven át egymást váltó turistacsapatokkal éljen együtt, akik a városban töltött pár estéjüket hatalmas bulikkal teszik felejthetetlenné maguk és a közelben lakók számára is. Ha valaki azt hiszi, hogy a tiltakozók mind házmester-mentalitású nyugdíjasok, téved, a turistaellenes utcai demonstrációkról készült felvételeket látva szembetűnő, hogy mennyi a fiatal:

Az egyik tüntetés közvetlen kiváltó oka az volt, amikor három meztelen olasz turista szaladgált egy központi városrész utcáin és üzleteiben, de a Vice cikkében, amely részletesen foglalkozik a témával, még számos vicces történet olvasható. A mozgalom egyik vezéralakja arról számol be, hogy mióta a felső szomszédja airbnb-zi a lakását, a turisták néha az erkélyére vizelnek, volt, hogy valaki odaszart a lépcsőházba, és egyszer a folyosón száradó ruhákat is felgyújtották.

Sokaknak szúrják a szemét

A turistagyűlölet Barcelonában hágott a tetőfokára, de egyébként is úgy tűnik, hogy a világ legnépszerűbb célpontjain felfutóban van. Tele az internet olyan cikkekkel, ahol például a különböző országokból érkező turistákat rangsorolják bunkóság szempontjából. Amerikában nemrég készült egy kutatás, amelynek tárgya az volt, hogy melyik városban utálják a legjobban a turistákat. Rövid keresgéléssel bőven találni turistákat kifigurázó videókat, tippeket és jó tanácsokat, hogy hogyan ne legyünk idegesítő turisták.

Minden városban másra érzékenyek a helyiek, az amszterdamiakat például az bosszantja, hogy a külföldiek bérelt biciklikkel bénáznak a megszokott bringás útvonalaikon. Berlinben a város gyors ütemű dzsentrifikálódásáért hibáztatták a hipszter turistákat már évekkel ezelőtt. Vannak helyek, ahol teljesen megszokottá vált az együttélés a turistákkal, például Velencében minden évben tízszer annyi külföldi jár, mint amennyien élnek – igaz, az itteni turizmus más típusú is, mint a többi fenti városba irányuló. A barcelonai turistaellenes mozgalmárok viszont attól tartanak, hogy ha nem szab gátat valami a látogatók áradatának, akkor városuk hamarosan a részeg bulihordák Velencéjévé változik.

Egyre nagyobb üzlet

A jelenségnek természetesen van másik oldala is: az idegenforgalom hatalmas és egyre nagyobb üzlet, nem csak Magyarországon. Az UNWTO a globális turizmust tárgyaló éves jelentésében ódákat zeng az ágazat teljesítményéről és a világgazdasághoz való, egyre nagyobb súlyú hozzájárulásáról.

A csúcson pörgő Barcelonában gigantikus összeget, egy felmérés szerint 11,25 milliárd dollárt költenek el a külföldiek egy év alatt, a turizmusból befolyó összeg jócskán hozzátesz ahhoz, hogy Barcelona Spanyolország egyik leggazdagabb városa. Egy tavalyi kutatás szerint csak az Airbnb 4000 új munkahelyet teremtett a városban, és 486 millió dollárral dobta meg az összbevételt. Az iparágból hasznot húzók jó sokan is vannak, és természetesen szerintük a helyzet nem olyan súlyos, mint ahogy azt a bosszús lakók látják. Az Airbnb komplex értékelési rendszerrel rendelkezik, amelyen a szálláshelyeket és a vendégeket is kötelező szövegesen értékelni a felületen, a szolgáltatást használók szerint ez elég biztosíték, hogy kiszűrjék a problémás turistákat. Más kérdés, hogy az értékeléseket nem a szomszédok írják.

Úgy tűnik, az üzletből szerzett haszon rendszerszinten egyelőre megfelelően ellenpontozza a turisták viselt dolgaiból származó kellemetlenségeket a világ legtöbb városában. Magyarországon a World Travel and Tourism Council számításai szerint a turizmusból közvetlenül és közvetve származó bevétel a GDP 10,3 százalékát tette ki tavaly, és 2015-ben további 5 százalékos növekedésre számítanak. Az idegenforgalom foglalkoztatási mutatói is impozánsak, a WTC szerint mindent belevéve a 415 ezer munkahelyet, az összes 9,8 százalékát adja az ágazat, mindkét érték valamivel a világátlag fölött van.

A pénz és a munkahelyek többsége is Budapestre koncentrálódik. Viszont egyáltalán nem mindegy, hogy ezt milyen típusú turizmusból hozzuk össze, mivel a konstans jelen lévő külföldiek kikerülhetetlenül alakítják a várost, és hatással vannak a helyben lakók életére.

Visit Budapest, the Party Capital of Central Europe!

– szól a kétes, országimázsgyanús hirdetés a Wizz Air reklámújságjában. Budapest éjszakai életét elnézve valóban nem tűnik túlzásnak az állítás, hogy itt van a régió partiepicentruma. 

Csakhogy – mint azt Barcelona példája mutatja – ez nem feltétlen az az irány, amibe egy Budapest-szintű adottságokkal rendelkező városnak érdemes elindulni. Abban nagyjából mindenki egyetért, hogy a bulinegyed pár évvel ezelőtt kezdődött és azóta is tartó hirtelen felfutása sok szempontból jót tett a városnak, kezdve a burjánzó multikultitól a sokat emlegetett gasztroforradalomon át egészen addig, hogy egyre több értékelhető buliba lehet eljutni a magyar fővárosban.

Viszont kérdés, hogy milyen irányba megy tovább ez az egész. Vannak arra utaló jelek, hogy az izgalmas, egyedi vonások háttérbe szorulnak az univerzális trashhez képest, és jelenleg úgy tűnik, hogy a folyamatokat senki sem próbálja irányítani. A belvárosban gombamód szaporodó, egyelőre többnyire feketén kiadott apartmanlakások, az olcsó pia, olcsó prostituáltak, olcsó fapados repülőjáratok éppen azt a réteget vonzzák tömegével, amelytől a barcelonaiak berágtak.

Vannak még, akik romkocsmákban merengő magyar értelmiségiekről fantáziálnak, de igazából a pár éve még történelmi zsidónegyedként számon tartott bulinegyedet főleg a külföldiek tartják életben. A legnépszerűbb romkocsmák pultosainak beszámolói szerint az általuk kiszolgált vendégek 70, de inkább 80 százaléka külföldi, és közülük sokan azzal a céllal érkeznek, hogy pár nap alatt gátlásoktól mentesen kitombolják magukat.

Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat!

A turisták persze sokfélék, vannak akik nem sok vizet zavarnak. De aki találkozott már például brit legénybúcsúsokkal, abban felmerülhet a kérdés, hogy a kormány a menekültek helyett miért nem inkább nekik címezte az alcímben szereplő intelmet. Nehéz úgy végigmenni a Kazinczy utcán, hogy ne botoljunk sörbiciklikbe, egyenpólót, szexi női ruhát vagy semmit sem viselő, részegen ordibáló férfihordákba, esetenként egy felbérelt törpével vagy túlsúlyos nővel súlyosbítva.

Létezik az a réteg, akinek elég lenne, ha felhúznánk Ferihegy mellett gipszkartonból egy Kazinczy utcát, és akkor be sem kellene jönniük a belvárosba. Amúgy sincs fogalmuk róla, hogy hol vannak

– mondja Barna, aki hét éve költözött az utcába. A Belső-Erzsébetváros akkoriban még aránylag békés környéknek számított, a háza lakói közül is mindenki magyar volt. Azóta már teljesen más a helyzet, a lakók többsége elmenekült, lakásaikat kiadják külföldi diákoknak vagy turistáknak rövid távra.

A szomszéd házban lakó Zoli is hasonló élményekről számol be:

„A házunk most már igazából egy hotel, csak a legfelső szinten lévő penthouse-okban laknak gazdag magyarok. A lakásokat három nagyobb apartmanos cég vásárolta fel, reggelente a folyosón az általuk foglalkoztatott takarítónő tolja a tisztítószeres kocsit, mint egy szállodában.

A múltkor egy zavarodott külföldi a lépcsőházban tőlem próbálta megtudni, hogy hol lakik, mert a haverja, aki tudta, addigra már a sarokban feküdt öntudatlanul. A srác csak arra emlékezett, hogy egy barna ajtó, végigjártam vele a házat, mire kiderült, hogy valójában a szomszéd házban béreltek apartmant.

Élet a bulivonaton

Németh Gábor, a kerület bulinegyed részének képviselője az önkormányzatban, gyakorlatilag villámhárítóként működik a Belső-Erzsébetváros lakói és az ottani szórakozóhelyek között. Németh szerint a helyiek általános tapasztalata, hogy a környéken nincs elég rendőr, és durván romlott a közbiztonság az elmúlt években. Főleg a részeg külföldiekre specializálódott, Király utca vonzáskörzetében működő drogdílerek, zsebesek, stricik és prostituáltak okoznak sok gondot. A programokat és az emberek számát tekintve kerületnek

ráadásul a fesztiválokkal ellentétben itt még mindig vannak jó páran, akik nem bulizni, csak élni szeretnének.

„Mi most már 0–24 óráig, folyamatosan őriztetjük az utcát a saját embereinkkel egy csomó pénzért” – meséli Zsendovits Ábel, a bulinegyed szimbolumává vált Szimpla Kert ügyvezetője. A Szimplára sok régebbi magyar törzsvendég haragszik azért, mert állításuk szerint már csak a külföldiek igényeit szolgálják ki, de ők nem tudnak és nem is akarnak ebből a szempontból válogatni – a Szimplába bárki arra járó betérhet, csak hát az arra járók nagy többsége mára már külföldi. A lakók és bulituristák közötti feszültség a szimplások szerint az ő környékükön már lecsillapodott: aki akarta, kapott tőlük új, hangszigetelő nyílászárókat, aki pedig így sem bírta, az jórészt már elköltözött.

Aki erre hajlandó volt, az nem is járt rosszul, mivel a bulinegyedbeli lakásokat magas áron felvásárolták ingatlanbefektetők kiadásra. Ehhez persze kell bizonyos fokú rugalmasság, ami nincs meg mindenkiben. Zsendovits szerint viszont amúgy sincs értelme egy életet leélni ugyanabban a lakásban, pláne ha közben a környék arculata eltávolodik az igényeinktől:

A magyarokra jellemző, hogy ragaszkodnak a lakástulajdonukhoz. Van, aki 50 évet leél egy lakásban, ami lehet, hogy közben az egész időszakból csak 10 évig ideális számára.

Németh Gábor, a bulinegyed képviselője viszont arról panaszkodik, hogy hiába szeretne kapcsolatot kialakítani a környékbeliekkel, mivel pontosan emiatt a folyamat miatt fokozatosan szellemvárossá válik a kerület belső része. „Lassan már fogalmunk sincs, kik a választóink, mivel nincsenek itt állandó lakók” – mondja.

Van hova fejlődni

A gyönyörű fekvésű, egyedülálló építészetű, gyógyfürdőkkel teli főváros lehetőségeiben bőven benne van, hogy a mostani évi 3 millió látogató minimum kétszeresét fogadja, ezzel utolérve Bécset. Úgy tűnik, hogy ez a növekedés magától is dinamikusan zajlik, viszont ahhoz, hogy ne ragadjunk be Európa legénybúcsú-fővárosának szerepkörébe, fájóan hiányzik egy csomó dolog.

Az idegenforgalomban dolgozó vezetők és az ágazattal foglalkozó szakértők szerint az egyik kulcsprobléma, hogy nincs egységes, erős Budapest-brand. A másik fő gond, hogy egyelőre kevés az olyan konferenciaközpont, amely idevonzhatná a hivatásturizmust, és az országnak nincs nemzeti légitársasága, amelyet ez a réteg használna. Igaz, konferenciaközpont-téren várható előrelépés a következő években: a tervek szerint a MÜPA melletti telken egy 4-5 ezer főt befogadni képes központ épül 2018-ig.

Indra Dániel, a KPMG ingatlan-, szabadidős és turizmusfejlesztési tanácsadási csoportjának menedzsere szerint ugyanakkor nagyon sokat kell még tenni azért, hogy ez valóban sikeres legyen. A nehézségeket jól mutatja, hogy Budapest hiába rendkívül népszerű a kis létszámú konferenciák körében, az eggyel nagyobb, 350-1000 fős rendezvények terén már nem annyira sikeres, noha ekkorákra még lenne kapacitás a városban. Egy új nagy konferenciaközpont jó eséllyel indul a helyszíneket rotáló nagy szakmai összejövetelek piacán, de a MÜPA környéke közlekedés, és szállodákkal való ellátottság szempontjából fejlesztésre szorul.

Egyébként problémaként szokták még emlegetni azt is hogy nincs olyan tömegközlekedés, amellyel értelmes idő alatt el lehetne jutni a Balatonhoz, főleg az északi partra. A Balatonnál elérhető szolgáltatások többségének alacsony színvonaláról nem is beszélve – pedig a tó egyébként közel van a fővároshoz, jobb elérhetőséggel és vonzó ottani lehetőségekkel a mostaninál sokkal több és fizetőképesebb turistát vonzhatna.

A romkocsmanegyed eredeti iránya, a kicsit underground, lokális kultúrát a szórakozással ötvöző helyekkel is sokkal többet tudna hozzátenni a városhoz a mostani sörbicikli-mennyországnál. Ennek a vonalnak mára csak néhány képviselője maradt, és a Szimpla oldalára kiszögelt Kultúra utcája felirat inkább ironikusnak tűnik, ha közben alatta egy ordítva hányó turista támasztja a falat. 

De ha csak a pörgős éjszakai életnél maradunk, azt is lehet a város szélére tolni, mint ahogyan az történt több más városban is. Ebből a szempontból például a Hajógyári-sziget, mint bulihelyszín ideális volt a kétezres években, de az ottani helyek a hírhedt Vizoviczki-birodalom részeként a tulajjal szembeni büntetőügyek megindulása, és a belvárosi helyek térnyerése miatt évekkel ezelőtt lehúzták a rolót.  Amíg a belső kerületekben korlátlanul nyílhatnak klubok, egy befektető sem lesz olyan hülye, hogy kijjebb csináljon új helyet.

Mindehhez persze a mostaninál sokkal világosabb irányvonal felvázolására, tudatos turisztikai imázsépítésre és jól kitalált várospolitikára volna szükség.