Razziát tartottak a Volkswagennél

000 DV2148220
2015.10.08. 15:28

Lecsaptak a nyomozók a Volkswagenre, a Süddeutsche Zeitung arról írt, hogy csütörtökön a wolfsburgi központban és több telephelyen razziáztak. Elsősorban olyan adathordozókat és dokumentumokat kerestek, amelyek összefüggésben lehetne a dízeles csalással. Próbálják feltárni azt is, hogy ki tudhatott a dologról, illetve mely munkavállalók vehettek részt benne.

A VW közölte, hogy átadták az ügy átfogó dokumentációját, és továbbra is mindenben együttműködnek a hatóságokkal. Az ügyészség szeptember végén indított eljárást a társaság ellen csalás gyanúja miatt.

A Süddeutsche Zeitung című német lap csütörtökön arról írt, hogy a csaláshoz használt szoftver nemcsak az amerikai tesztek, hanem az EU-ban rendszeresített, úgynevezett európai menetciklus (NEDC) szerinti vizsgálat megtévesztésére is alkalmas. A VW egy szóvivője a beszámolóra reagálva közölte: továbbra is vizsgálják, hogy a program használata mennyiben tekinthető szabálytalanságnak, és hogy sérti-e az európai uniós normákat.

A VW szerdán küldte meg a német kormánynak javaslatait azokra a javítási, átalakítási munkálatokra, amelyek segítségével dízelmotorjai az eredményeket meghamisító szoftver nélkül is képesek lesznek megfelelni a károsanyag-kibocsátási szabványoknak. A javaslatokat a szövetségi közúti közlekedési hatóság (KBA) értékeli, és néhány napon belül utasítást ad a társaságnak az elvégzendő feladatokról.

Matthias Müller, a VW vezérigazgatója egy szerdai lapinterjúban azt mondta: ha a KBA elfogadja a javaslataikat, az érintett autók visszahívása januárban kezdődhet és 2016 végére javíthatják meg valamennyi motort. A legtöbb esetben elég egy szoftverfrissítés, de lesznek autók, amelyekben az üzemanyag-befecskendező berendezést vagy a katalizátort kell cserélni. Az is előfordulhat, hogy a kocsi cseréje lesz a legegyszerűbb megoldás.

Mint ismert, a Vokswagenről nemrég kiderült, hogy bizonyos dízeles modelljei csak akkor felelnek meg a környezetvédelmi előírásoknak, ha éppen tesztelik őket. A cég tőzsdei árfolyama óriásit esett a hírre, majd napról napra újabb és újabb márkák, gyárak és országok jelentették be, hogy érintettek a botrányban.

A VW az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) által szeptember 18-án elindított ügyben elismerte, hogy mintegy 11 millió, EA 189 típusú motorral üzemelő autó a manipuláció révén csak a próbapadon tartja a határérték alatt az emissziós értékeket. Nagyjából 8 millió ilyen autót az Európai Unióban adtak el.