Furcsa helyekre, eléggé titkolva osztják a lottómilliárdokat

52434487
2015.10.09. 07:46
Közérdekű támogatásként milliók jutottak L. Simon László környezetének, egy volt miniszter még meg sem lévő alapítványának, a kormány történetkutatójának, Deutsch Tamás testvérének, de még a bajai önkormányzatnak is. Utánanéztünk, hogy mi lesz a lottótársaság pénzeiből, és megmutatjuk a furcsább tételeket.

A Szerencsejáték Zrt. az egyik legnyereségesebb állami cég. Tavaly közel 6 milliárd forint tiszta profitot termelt, eszközállománya 50 milliárdra rúg. Éves bevételeiből rendszeresen támogat közérdekű szervezeteket és programokat, valamint szponzorál sportklubokat a költségvetési be- és az osztalékfizetések terhére. Ezt a tavalyi év óta a Szerencsejáték Nonprofit Service Kft.-n keresztül intézi, amely 2015 júliusáig nagyjából 600 millió forintnyi közérdekű kiadást vállalt.

Az idei évben a vállalat az árbevétel 0,75 százalékát szánja adományozásra és szponzorációra, de hogy pontosan milyen szempontok szerint, azt a támogatási szabályzatuk határozza meg. Ez viszont nem elérhető a honlapjukról, bár több ponton is hivatkoznak rá. Összesen annyi derül ki a társaság oldaláról, hogy levélben lehet pályázni, és az eljárásból a magánszemélyek ki vannak zárva. Adhatnak pénzt sport-, kulturális és művészeti tevékenységekre, valamint szociális célokra is.

A nonprofit kft. ügyvezetője Zsiga Marcell, korábbi fideszes parlamenti képviselő, miskolci alpolgármester, aki másfél millió forintot kap a munkájáért, de ezen felül tavaly még 425 ezer forint pénzbeli juttatást is kapott. A háromtagú felügyelőbizottság tagja Opauszky Ildikó, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium koordinációs munkatársa. Itteni munkájáért még miniszteri elismerést is kapott 2014-ben. Rajta kívül még dr. Nagy Réka és dr. Kovács Gergely van a bizottságban.

Mivel az, hogy az állami milliókat kinek osztják szét, közérdekű adat, a Lehet Más a Politika képviselője, Ikotity István kikérte a szervezet támogatási listáját. Ezen kórházak, sérülteken segítő és művészeti alapítványok, természetbarát egyesületek, valamint vidéki kulturális intézmények mellett, felbukkan néhány eléggé Fidesz-közeli társaság is. Nem ez volt az első alkalom, hogy furcsa helyeken landoltak az adományok: 2013-ban a Fidesz pártigazgatója, Kubatov Gábor által vezetett Ferencváros, Fa Nándor cége, valamint a Nyerges Zsolthoz köthető szolnoki vízlabda- és kosárlabdacsapatok kapták a legnagyobb támogatást az erre fordított 1,43 milliárd forintból.

Idén eddig majdnem 600 millió forintot fizettek ki közel kétszáz szervezetnek a Szerencsejáték Zrt. pénzeiből, de hogy év végéig pontosan még mennyi pénzt osztanak ki, egyelőre nem látni, a korábbi évek költései alapján nagyjából 1,3-1,5 milliárd forintra lehet számítani. A 2015-ös teljes listát itt érheti el.

A Szent Margit Kórház kapta a legtöbbet, vannak visszatérők

Júliusig 75 millió forinttal a Szent Margit Kórház szülészeti osztálya kapta a legtöbb pénzt, nettó 50 millió forintot utaltak az FTC Kézilabdasport Nonprofit Kft.-nek, 30 milliót a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületnek. 

Több kórház és egyházi segélyszervezet pályázott sikeresen már a korábbi években is. Például a Bethesda Kórháznak 17 millió forint jutott idén, míg 2010-ben 37,5 millió forint. Az Ökumenikus Segélyszervezethez az elmúlt években összesen 18,2 millió forint került. Rendszeresen kap támogatás a Mentor Alapítvány, öt év alatt közel 3 millió forintot kapott a hátrányoshelyzetűek felzárkóztatására.

Érdekesebb visszatérő a magyar kormány által létrehozott Veritas Történetkutató. Az intézet 5 millió forintot kapott idén, ugyanennyit tavaly. A szervezetet az a Szakály Sándor vezeti, aki idegenrendészeti eljárásnak nevezte a hazai zsidóság deportálását. A Veritasra 2014-ben 260 millió forintot különítettek el az állam központi költségvetéséből. Munkatársuk az a Farkas Judit Antónia is, aki életrajza szerint  a Fidesz képviselőcsoportjánál dolgozott és külügyi referens volt. 

Fideszes politikus testvérét és egy önkormányzatot is támogattak

Júliusig a Moscell Kft. nettó 1 millió forintot kapott. A cég tulajdonosa Szvorák Katalin énekesnő: ő énekelte el a himnuszt a Fidesz tavalyi március 15-ei ünnepségén.

2015-ben eddig 8 millió forintot kapott a Jövő Uniója Alapítvány. A szervezet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal listája szerint nincsen regisztrálva arra, hogy egyszázalékos adófelajánlásokat fogadjon. A Fidelitas Országos Választmányának elnöke, Tardi Tamás Ákos vezeti. A bírósági adatok szerint az alapítvány nem közhasznú, a Szerencsejáték Zrt.-től „közérdekű célú kötelezettségvállalásként” kapták a pénzt. A Jövő Uniója honlapja szerint két programot szervez: a budapesti Spin-Off Klub előadássorozatot, valamint a Mi energiánk programot.

Utóbbi esetében egy külön honlap létrehozását tervezik, ahol gyakorlati példákon keresztül mutatnák be az energiatakarékosságot. A Spin-Off Klub célja, hogy fiatal vállalkozóknak vagy vállalkozó kedvű fiatalokat segítsen és informáljon. Több előadást is tartottak az elmúlt évben, legutóbb Gerendai Károlyt, a Sziget Fesztivál alapítóját és vezetőjét látták vendégül. A programot általában a B32 Galériában tartják meg a XI. kerületben. Erről a helyről írtunk már korábban, amikor egy 20 centis lépcső mellé épült lift a mozgássérülteknek.

A Szerencsejáték Zrt.-től az a HGS PR és Rendezvényszervező Ügynökség is kapott támogatást, amely többek között a „Tisztelt Ász!” nevű parlamenti tenisztornát szervezi, ahol a képviselők szerválhatnak egymásnak. Az állami társaságtól befolyt nettó 3 millió forintból a cégnek jutott a Footgolf Top Kupa és a Csók Tenisz program szervezésére is – legalábbis támogatóként fel van tüntetve a vállalat.

Ennél jóval többet, 25 millió forint+áfát kapott az Élményliget Kft., amelynek vezetője Deutsch Péter, a Fidesz Európa Parlamenti képviselőjének, Deutsch Tamásnak öccse. A cégről sok információ nem található az interneten, mindösszesen annyi derül ki, hogy az Élményliget szervezi a Hopp-Parádét és a Gyulai István Memorial Atlétikai Nagydíjat.

A Hopp-Parádét nyolcszor rendezték meg eddig, az emlékversenyt 2011-ben tartották meg először a Budapest Nagydíj utódjaként. Deutsch korábban országos csúcstartó volt magasugrásban, ezért nem meglepő, hogy a rendezvényeken is főleg atlétikai számok szerepelnek. A sportolói karrierje után sikeres vállalkozó lett: vezette a Híd Rádió Rt.-t, és kiadta a népszerű bulvárlapot, a Színes Mai Lapot, majd 2014-ben megvette az MTK-t, amelynek elnöke testvére, Deutsch Tamás.

Még érdekesebb a Szerencsejáték Zrt. támogatási listáján az, hogy 2015-ben támogatják a Baja Marketing Bajai Kommunikációs és Marketing Kft.-t 5 millió forinttal. A cég tulajdonosa a helyi önkormányzat, az ezzel járó jogokat a mindenkori polgármester gyakorolja, a céginformációs adatbázisokban még a fideszes Zsigó Róbert szerepel. A Baja Marketing oldalán mindösszesen egy hír érhető el, ez is 2011-es. A szervezet hivatalosan 50 embernek ad munkát, felel a Baja Televízióért, a Bácskai Naplóért és a Baja.hu-ért, emellett turisztikai programokat szervez. Az önkormányzat 2015-ös költségvetése szerint a cég összesen 174 millió 200 ezer forintból gazdálkodik, ebből kell finanszíroznia a működését, a meglévő projektjei fenntartását és a nagyrendezvényeket.

2 millió forintot kapott a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány is, amelyet Réthelyi Miklós, korábbi nemzeti erőforrás miniszter vezet. A szervezetet 2015 júniusában hívta életre a magyar kormány, Zrt. formában. Feladata a magyar nyelv ápolása és irodalmi életének felpezsdítése, ehhez és a működésre a Nemzeti Vagyonkezelő 150 millió forintot különített el. Érdekes viszont, hogy az alapítvány a létesítő okiratot tavaly novemberben adták ki, a bíróság csak idén július 20-án vette nyilvántartásba. A Szerencsejáték Service Nonprofit kft. már április 28-án döntött a kétmilliós támogatásról. Az alapítvány oldalán semmilyen adat nem elérhető, jól láthatóan még fejlesztik.

A Kommentár Alapítványnak 6 millió forint jutott. A jobboldali szervezet 2009-től nyári táborokat és konferenciákat szervezett a politika iránt érdeklődő fiataloknak, azonban ezzel az elmúlt évben már felhagyott. A fesztivál főszervezője Dömötör Csaba közben kormányzati kommunikációért felelős helyettes államtitkár lett a Miniszterelnökségen.  A szervezet adja ki a Kommentár folyóiratot is, amelyből idén eddig csak az egybevont első két szám jelent meg.

Megéri L. Simon Lászlóval jóban lenni

A szerencsejáték pénzekből jutott egy L. Simon Lászlóhoz közeli újságnak is: 1,5 millió forintot kapott a Kortárs Folyóirat Kiadói Kft. A szervezet egyik tulajdonosa a Ráció Kft. Ez volt az a cég, amelyiktől a miniszterelnökség államtitkára elfelejtett megszabadulni, majd a felesége nevére íratta át. Nem ez az egyetlen kapcsolódási pont: a Kortárs tulajdonosa még a Magyar Írószövetség, amelynek L. Simon 2010-ig volt a titkára.

10 millió forintot kapott az Örökség Kultúrpolitikai Intézet (ÖKI), amelyik már egyszer nagyon beégett egy 180 millió forintos matricagyűjtő albummal. A program lényege az volt, hogy a múzeumok gyűjteményeihez kapcsolódóan egy gyűjtőfüzetet gyártanak, amely népszerűsítette volna az intézmények látogatását.

Az ÖKI bár független szervezet, nem a magyar állam alapította, de a Magyar Narancs kiderítette, hogy a Nemzeti Kulturális Alappal, a Balassi Intézettel és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal kötött szerződéseket. A szervezet volt ügyvezető igazgatója, Pápay György jó kapcsolatban van L. Simon Lászlóval, együtt kezdtek politizálni, de kapcsolatuk a Fiatal Írok Szövetségéig nyúlik vissza. Pápay a Fidesz-frakciónak is dolgozott. Viszont jelezte, hogy 2014 októbere óta semmi kapcsolata nincs a céggel, és az ügyvezetősége alatt sem írt alá semmilyen szerződést a Szerencsejáték Zrt-vel. Pápay után egyébként Makranczi Zsolt vette át a céget.

5 millió forinttal támogatják egy exjobbikos politikus, Nagy Ervin szervezetét, az Oikosz Alapítványt. Nagy rendszeresen jelenik meg a médiában az Oikoszt képviselve, de a szervezet működése leginkább egy politikai blogban merül ki. Az elemzőnek A libaralizmus illuziói címmel egy könyve is megjelent, amelyet az alapítvány oldalán hirdet.

De petícióval ment neki annak is, hogy Gyurcsány Ferenc cégére, az Altusra bízta az Európai Unió a fejlesztési pénzek elköltésének magyarországi ellenőrzését. Erről Nagy azt nyilatkozta, hogy tízezer ember írta alá, amelyet eljuttattak az Európai Bizottságnak.

Helyesbítés

Cikkünk megjelenése után tájékoztatott Zsiga Marcell, a Szerencsejáték Service Nonprofit Zrt. ügyvezetője, hogy több támogatási tételt pontatlanul közöltünk. Ennek oka, hogy a hozzánk eljutott táblázatban több sor elcsúszott a szöveg rendezésekor, ezért más szervezetek kerültek az összegek mellé. A Szegedi Vasutas SE esetében tévesen állítottuk, hogy Kiss-Rigó László püspök szegedi stadionépítési projektjéhez közük lenne. A hibáért elnézést kérünk, a szövegben és a linkelt táblázatban ezeket javítottuk.