Halálos hónap volt a július

2015.10.22. 12:15

2015 első nyolc hónapjában 60 162 gyerek született, 0,5 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A halálozások száma 89 130 volt, ami 2014. január–augusztushoz viszonyítva nagymértékben, 7,2 százalékkal emelkedett. A természetes fogyás 28 968 fő volt, 5743-mal több az egy évvel korábbinál, derül ki a KSH friss adataiból.

2015 első nyolc hónapjában

  • 60 162 gyerek született, ami 276-tal, 0,5 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakit. A születések száma az év első öt hónapjában – különösen januárban – több, ezt követően a június–augusztusi időszakban átlagosan 3,1 százalékkal kevesebb volt, mint egy évvel korábban.
  • Az elhunytak száma 89 130 fő volt, ami 7,2 százalékkal, számszerűen 6 019-cel haladta meg a 2014. január–augusztusit. A halálozások száma az év hat hónapjában emelkedett, májusban és júniusban csökkent az előző év azonos időszakához képest, júliusbank viszont megugrott a halálozások száma. Januárban és februárban azért volt ilyen nagy kiugrás, mert az előző évben kevés haláleset volt, így alacsony volt a bázis, és az influenzajárvány is hozzájárult a kiugró adathoz.
  • A halálozások száma nagyobb mértékben emelkedett, mint a születéseké, így a természetes fogyás a 2014. január–augusztusi 23 225-tel szemben 2015 első nyolc hónapjában 28 968 főre nőtt.
  • A 2015. január–augusztusban anyakönyvezett 30 790 házasságkötés 8,9 százalékkal, 2 515-tel haladta meg a bázisidőszaki értéket. A házasságok száma mind a nyolc hónapban felülmúlta az egy évvel korábbit, ezen belül júliusban 20 százalékkal többen kötöttek házasságot, mint az előző év azonos időszakában.
  • Ezer lakosra 9,2 élveszületés és 13,6 halálozás jutott. Míg előbbi 0,1, az utóbbi 1 ezrelékponttal volt magasabb a 2014. január–augusztusinál. A természetes fogyás mértéke (0,9 ezrelékponttal) 4,4 ezrelékre emelkedett. Az év első nyolc hónapjában ezer élveszületésre 4,0 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,7 ezrelékpontos csökkenést jelentett az előző év január–augusztusihoz viszonyítva.