Latin-Amerikában terjeszkedik a Richter

2015.10.22. 09:40

Latin-Amerikában terjeszkedik a Richter Gedeon Nyrt., felvásárolta a curaçaói Mediplus társaságot - közölte a cég a tőzsde honlapján csütörtökön.

A tájékoztatás szerint a Richter megvette a Mediplus N. V. még fennmaradó részvényeit, így az egész cég az övék lett. A kezdeti 51 százalékos tulajdonrészt a Richter még tavaly májusban vette meg. 

A Mediplus egy curaçaói bejegyzésű marketing tevékenységet végző cég, ami a leányvállalatain keresztül számos latin-amerikai országban értékesít, közöttük Ecuadorban, Peruban, Chilé-ben és Bolíviában, írja az MTI.

A cég szerint ez egy újabb lépés, hogy a Richter földrajzi lefedettségét növelje latin-amerikai jelenlétének megerősítésével. Azt, hogy miért éppen itt terjeszkednek, azzal indokolják, hogy a latin-amerikai térség a világ egyik leggyorsabban növekvő gyógyszerpiacai közé tartozik.

Magyar gyógyszermulti?

A budapesti székhelyű Richter Gedeon Nyrt. az egyik legnagyobb közép-kelet-európai gyógyszeripari vállalat, amely Nyugat-Európában is közvetlen piaci jelenlétet épített ki. 2014-ben a 2,1 Mrd€ tőzsdei értékkel bíró vállalat mintegy 1,1 Mrd€ konszolidált árbevételt ért el. A Társaság termékpalettája szinte valamennyi fontos terápiás területet – nőgyógyászati, központi idegrendszeri, szív- és érrendszeri – felöleli. A Közép-Kelet Európa legnagyobb K+F központjával rendelkező vállalatnál az eredeti kutatás a központi idegrendszer megbetegedéseire irányul. Széleskörűen elismert szteroid-kémiai ismeretei révén a Richter a világ egyik legjelentősebb vállalata a nőgyógyászat területén.