Árpád
3 °C
12 °C

Nagyon jól megy a Molnak

2015.11.06. 09:00

Várakozáson felül teljesített a Mol a harmadik negyedévben, az előző év azonos időszakához képest 21 százalékkal tudta növelni az EBITDA-eredményét. A legnagyobb magyar vállalat tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye elérte 198,7 milliárd forintot, írja az MTI.

Az EBITDA-adatok az egész eddigi évre hasonlóan meggyőzőek, az első kilenc hónapra az eredmény 46 százalékkal volt több az előző év szeptemberéig elértnél. Ezzel szemben az 1122 milliárdos, negyedéves csoportszintű árbevétel több mint tizedével alacsonyabb, mint az előző év harmadik negyedévében.

Az összességében biztató számok a jelenlegi iparági viszonyok tükrében az elemzőket is meglepték. A Mol úgy tudott növekedni, hogy az alacsony olajár miatt az upstream (kitermelési) üzletág továbbra is nehézségekkel küzd. A nyereséget ebben a környezetben főleg a finomítás hozta, bár a kelet-közép-európai mezők kitermelése az előző évhez képest emelkedett.

Az eredmények kapcsán Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató kifejtette: a downstream (feldolgozási) üzletág sikeressége mellett a külső környezet kihívásaival szemben ellenálló üzleti modellnek köszönhető a növekedés. Hernádi szerint idén biztos eléri a vállalat a kitűzött 2,2 milliárd dolláros tisztított EBITDA-t, jövőre pedig a külső downstream környezet kis mértékű romlása mellett is az erős EBITDA megőrzése a cél.