Áruházat nem, de átvételi pontokat nyitna vidéken az IKEA

2015.11.06. 06:54

Sokakban fölmerül a kérdés, hogy az IKEA, ami már a harmadik üzletét tervezi megnyitni Budapest környékén, Soroksár helyett miért nem inkább Debrecenben, Győrben vagy valahol máshol vidéken nyit új üzletet. Nem gondolnak azokra a vásárlókra, akik a fővárostól messzebb élnek, de azért hülye nevű svéd bútorokat szeretnének venni? Megkérdeztük az IKEA-t, és a válasz az, hogy gondolnak rájuk, csak nem úgy, ahogy a vidéki vásárlók szeretnék. 

Az IKEA regionális vezetőjével, Marek Feltllel még februárban készítettünk interjút, amiben azt mondta, hogy

az IKEA áruházai olyan nagyok, hogy azokat csak Budapesten lehet kifizetődően fönntartani.

Helyette a vidékieknek egyelőre a netes rendelés marad. A cég most azt nyilatkozta az Indexnek, hogy nemzetközileg jelenleg próbálják ki az Order and Collect rendszerüket, vagyis azt, hogy országszerte átvételi pontokat nyitnak, ahová a neten rendelt áru megérkezik. Hogy Magyarországon mikor vezetik be a rendszert, és hol nyithatnak ilyen átvételi pontokat, a tesztek eredményétől függ, de a fejleményekről időben tájékoztatják majd a vevőket.

A cég kérdésünkre azt is elmondta, hogy a vasárnapi zárva tartás nem okozott forgalomkiesést az áruházláncnak, és a vásárlók is hozzászoktak az új rendszerhez. Vasárnap helyett inkább a hét második felében és különösen szombaton mennek bútort venni az emberek. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem vásárolnának szívesen vasárnap, ha erre lenne lehetőség, ezért a két magyarországi áruház november 22-én és advent mind a négy vasárnapján is nyitva lesz.