Hazaviszik az összes orosz turistát Egyiptomból

2015.11.18. 13:20

Elég gyorsan igyekeznek hazavinni az orosz turistákat Egyiptomból, írja az MTI. Október legvégén robbantottak fel egy orosz gépet Egyiptom felett, a terrorakcióban 224 ember, döntően orosz turisták haltak meg. Az orosz vezetés eleinte nem akarta beismerni a terrorakciót, de aztán a fekete doboz információnak kiszivárgása után ez látványosan megváltozott, és november 6-án Putyin bejelentette, hogy mindenkit hazahoznak Egyiptomból.

Rá egy napra az oroszok bejelentették, hogy csaknem száz gépet küldenek a hazahozandó turistákért. A nagy sietséget jelzi, hogy a turisták csak kézipoggyászt vihettek első körben haza, azt ígérték, hogy a nagyobb kofferjeiket majd később utánuk viszik. 

Most Makszim Szokolov közlekedési miniszter elmondta, hogy kedd este 2,5 ezer orosz turista volt Egyiptomban, pedig november 5-én még 90 ezren voltak. 

Ez elég komoly csapás Egyiptomnak. A tavaly Egyiptomba érkező külföldi vendégek egyharmadát oroszok tették ki, akik csaknem 1,9 milliárd dollárt költöttek el. Ez az összeg tavaly az ország külföldi valutabevételének 14,5 százaléka volt. Az egyiptomi idegenforgalmi minisztérium számításai szerint minden egyes orosz vendég naponta átlagosan 57 dollárt (nagyjából 17 ezer forintot) költött.