Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Több százezer ember fizetése késik

2015.12.04. 10:59
Az Államkincstár szerint nincs csúszás, mert a jogszabály szerint a hónap 10-éig kell utalni, de az utalást amúgy sem ők indítják, hanem a foglalkoztató intézmények, akik pedig december 2-ig megkapták a Kincstártól az utalásokhoz szükséges adatokat. Szerintük az, hogy nem utalnak a megszokott rendben az intézmények, az adott helye fedezethiánya miatt lehet.

Egyre kétségbeesettebb levelek érkeznek szerkesztőségünkbe, és már az utcán sétálva is el lehet kapni olyan beszélgetésfoszlányokat, amik arról szólnak, hogy nem jött meg a fizetés. 

Jelen pillanatban több százezer ember fizetése csúszik országszerte.

Az ok az, hogy a Magyar Államkincstár november 6. és 15. között átállt a KIR3 nevű bérszámfejtő rendszerről a KIRA-ra, és az országos átállás nem megy zökkenőmentesen. 

A KIRA-t már hónapokkal ezelőtt be kellett volna vezetni, a tesztüzem során azonban folyamatosan akadozott, összeomlott, tologatták az indulást, végül novemberre tették, de információink szerint nyilvánvaló volt, hogy nem fog rendben működni. 

Ez pedig hatalmas probléma, a KIRA rendszeren keresztül 

900 ezer ember fizetését utalja az intézményeknek a kincstár.

Rendőrök, tanárok, tűzoltók, orvosok, ápolók és még sokan mások nem vagy csak akadozva jutnak a bérükhöz. 

Több kórházban egy hónappal később kapták meg az októberi fizetést. A többhetes csúszás komoly probléma, több tízezer embernek jelentenek pluszterhet a számláikon keletkező késedelmi díjak, kamatok, amik persze nincsenek beleszámolva a bérükbe. 

Törvény szerint egyébként minden hónap 10-ig meg kell érkeznie a fizetésnek, legalábbis ennél későbbi időpont nem szerepelhet a közalkalmazott szerződésében. Sok helyen azonban 2-án szoktak utalni, az ő esetükben néhány napos csúszás is felborítja a hónap tervezett ütemét. 

BUÉK 2016

De itt még nincs vége a történetnek, meg nem erősített információk szerint január elején több százezren lesznek, akik nem kapják meg a teljes decemberi fizetésüket, mert a rendszer csak a december 25-ig keletkezett béreket fogja bérszámfejteni. A kieső egy hetet pedig majd hozzácsapják a februári fizetéshez. Az államkincstár december 2-án kiadott közleménye szerint 3. és 5. között mindenkinek meg fog érkezni a bére.

Ha ön sem kapott még fizetést, illetve tud olyanokról, akik még az októberit sem kapták meg, írjon nekünk

Az Államkincstár reakciója

Cikkünk megjelenése után reagált az Államkincstár, szerintük a következő a helyzet:

  • A közigazgatásban dolgozók bérének csúszásáért nem ők a felelősek, mert a munkabérek átutalási állományát 2015. december 2-án az e_Adat rendszeren keresztül átaddták az intézmények részére. "A munkabér indítását – mint eddig is – az intézmények indítják a saját banki számlájukról. Az intézmény azonban csak akkor tud utalni a munkavállalók részére, ha megfelelő fedezet van a számláján", írták. 
  • Az, hogy van ahol 2-án utalnak, csak szokásjog kérdése, a jogszabályok mást írnak elő. 
  • Nem igaz, hogy a decemberi béreket csak december 25-éig számolják el, januárban mindenki teljes bért fog kapni. 
  • A Magyar Államkincstár arról nyilatkozott a honlapján, hogy a központosított illetmény-számfejtési rendszerbe tartozó munkavállalók december 3-áig megkaphatják a fizetésüket.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.