Huba
17 °C
33 °C

Túrabalesetben halt meg a túraruhamárka alapítója

2015.12.09. 11:51

Kajakbalesetben veszítette életét a North Face túraruhamárka alapítója, Douglas Tompkins. A 72 éves cégalapító a chilei Patagóniában, a General Carrera tavon kajakozott öt társával, amikor az erős hullámok miatt a csónakjuk a vízbe fordult, az áramlat pedig elsodorta őket. A túrázókat a katonaság húzta ki a vízből és szállította kórházba, Tompkins viszont a vízben annyira kihűlt, hogy már nem tudták megmenteni. A többi kajakosnak semmi baja.

Tompkins 1943-ban született az Egyesült Államokban, Ohio államban. Már 12 évesen lelkes hegymászó és sziklamászó volt, 1964-ben ebből a hobbijából csinált bizniszt, amikor társával San Franciscóban megalapította a North Face túraruhamárkát. Az Esprit márka szintén az ő nevéhez fűződik, amelyet az 1970-es években alapított akkori feleségével. 1993-ban viszont minden részvényét eladta, és második feleségével, a Patagonia ruhamárka korábbi vezetőjével Chilébe költözött. Tompkins egész életében lelkes túrázó és környezetvédő volt, megalapította a Foundation for Deep Ecology nevű szervezetet, és élete utolsó 22 évében már csak környezetvédelmi projektjeivel foglalkozott, többek között azzal, hogy Patagóniában, Chile és Argentína déli részén egy új nemzeti parkot hozzon létre. Emellett természetesen mindig lelkes túrázó maradt.