Nem igaz, hogy minden lakást elkapkodnak

2015.12.10. 06:55
Hét ingatlanból csak egy talált gazdára az elmúlt hat hétben az Otthontérkép legfrissebb statisztikái szerint. Budapesten 73 százalékkal nagyobb az esélye az értékesítésnek, mint vidéken, egy lakáson pedig másfélszer könnyebb továbbadni, mint egy házon. A legkapósabbak az 50 négyzetméter alatti, felújított otthonok. A vásárlások 30-40 százaléka a befektetési típusú vásárlások közé tartozik.

Csak minden hetedik ingatlan kelt el a piacon az utóbbi hat hétben az Otthontérkép statisztikái szerint. Ebben az ország észak-keleti és dél-keleti régiója jellemzően rosszabbul teljesít, miközben Budapesten minden harmadik ingatlanra jut egy eladás.

A fővárosi ingatlanok után Győr-Moson-Sopron megyében és Fejér megyében található ingatlanok a legkapósabbak. A lista végén Somogy, Veszprém és Vas megye áll. Az Otthontérkép adatbázisában adatbázisa alapján úgy tűnik, hogy a lakásokon 1,5-ször könnyebb továbbadni, mint a családi házakon.

othhon1

Az eladáshoz szükséges idő és az ingatlan állapota között nincs szoros összefüggés, hiszen az értékesítési sebességük nagyjából egy szinten mozog. Kivételt jelentenek a felújított ingatlanok, amik valamivel hamarabb cserélnek gazdát.

othhon2

Az 50 négyzetméter alatti ingatlanokat az átlagnál 75 százalékkal nagyobb eséllyel lehet értékesíteni. Ahogy nő az alapterület, úgy csökken az eladás esélye. A 180 négyzetméter fölötti otthonok esetében tizenkettő ajánlatra már csak egy eladás jut, míg 50 négyzetméter alattiaknál háromra jut egy.

othhon3

Az átlagárat 75 százalékkal alulmúló otthonok esetén a legrosszabb az eladási arány, itt ugyanis jellemzően rosszabb minőségű ingatlanokról van szó. A legjobban pedig a 10-60 százalékkal az átlag fölé árazott otthonok teljesítenek.

Fontos megjegyezni, hogy az összehasonlítást a jelenleg rendelkezésre álló 2014 évi értékesítési átlagárakhoz végezték, vagyis a piac változása miatt valamekkora áremelés eleve indokolt.

othhon4

Ettől függetlenül a túlárazottság csökkenti az értékesíthetőséget: míg 200 százalékos ár esetén még 5 ingatlanra jut egy eladás, e fölött már rohamosan csökken a teljesítmény. Leginkább a felújítandó és a közepes állapotú otthonokat árazzák alul.