Az első szlovák Jaguar három év múlva jön

2015.12.11. 15:32

Aláírta Jaguar és a szlovák kormány a megállapodást, ami szerint Nyitrán építi meg az új Land Rover-gyárát a cég, írta az MTI.

Mi is akartuk, csak nem sikerült

A tervek szerint a Jaguar 1,1 milliárd fontot (482 milliárd forintot) ruház be a Nyitra mellett megépülő új autógyárába, amelyben 2018-ban indulhat meg a gyártás – jelentette be a szerződés aláírását követően Ralf Speth, a Jaguar részéről. 

Az elképesztően nagy beruházásért Magyarország és Lengyelország is versenyben volt, végül Szlovákiára esett a választás.

A Jaguar most csak annyival indokolt, hogy a szlovák kormány teremtett jó körülményeket számukra. Speth az ország autóiparának bejáratottságát és Szlovákia jó földrajzi helyzetét is felhozta érvként, de ezek mindkét másik országra igazak. A beruházást mérhetetlenül fontos lépésnek és egy erős partnerség kezdetének nevezte a vezérigazgató.

A legnagyobb európai beruházás

Robert Fico szlovák miniszterelnök a jó körülményekről elmondta, hogy a szlovák kormány 130 millió euró (41,2 milliárd forint) értékben járult hozzá a beruházáshoz, többek közt ingatlant adtak a cégnek, és a hasonló beruházásoknál megszokott adókedvezményeket. Szerinte a 9 százalékos állami részvétel nem magas, ha figyelembe vesszük, hogy ez egész Európában a hét éve a legnagyobb beruházás.

„Azt hiszem, jogosan nevezhetjük hatalmas sikernek, mindkét fél számára” – szögezte le Robert Fico.