Finnország kivásárolta a Gazpromot egyetlen gázipari cégéből

2015.12.18. 10:59

A finn kormány kivásárolta az ország egyetlen gázipari cégéből a Gazprom orosz vállalat 25 százaléknyi tulajdonrészét, írja az MTI. A pénteken született, 251 millió eurós ügyletet tervek szerint 2016 elején zárják le - áll a finn kormány közleményében.

A finn kormány, amely próbál némi függetlenséget elérni az orosz gázszállításoktól, korábban idén már kivásárolta két cég, köztük az E.ON Ruhrgas részesedését, és ezzel tulajdonhányada 75 százalékra emelkedett. A Gazprom-hányad felvásárlásával a finn állam 100 százalékos tulajdonosa lesz az 1994-ben alapított Gasumnak.

Finnország gázellátását 100 százalékban orosz szállítások fedezik. Még a szovjet időkben, 1974-ben adták át az első Finnországba irányuló gázvezetéket. Finnországban a gázüzletért, beleértve többek között az importot is, 1974-től 1994-ig a Neste Oy felelt, azóta a Gasum, amely jelenleg 1190 kilométer hosszú gázvezetéket üzemeltet.