Bertalan
14 °C
27 °C

Képzeletbeli embereket sem szabad korrumpálni

2016.01.05. 10:20

Csaló pályázatíró és átvert áldozatai, összesen 11 ember ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy még 2012-ben kezdődött ügyben. Az ügy elsődleges vádlottja 2012 januárban szabadult a börtönből, és rögtön neki is látott, hogy elkezdjen ártatlan balekokból pénzt kicsalni, először egyedül, aztán 2012 májustól egy társával.

A vádlottak pályázati ügyintézőnek adták ki magukat, akik azt mondták az ügyfeleknek, hogy rengeteg EU-s forrást segítenek nekik leakasztani. Pályázatot persze egyet sem írtak, de beszedték érte a fizetséget. Ezen kívül azt is hazudták, hogy fontos kormányzati kapcsolataik vannak, akiket, ha az ügyfél szeretné, meg lehet vesztegetni, hogy tuti az ügyfél pályázata nyerjen. Ezeknek az embereknek a többsége az ügyészség szerint kitalált alak volt, vagy olyanok, akiket a vádlottak igazából nem ismertek. 

Ennek ellenére az ügyészség azok ellen a balekok ellen is vádat emelt, akik hajlandóak lettek volna megvesztegetni a képzeletbeli embereket.

Egy férfinak azt ígérték a csalók, hogy segítenek megvesztegetni egy olyan hivatalos személyt, aki elintézi, hogy megszüntessék a lakáselhagyási tilalmát, ami egy büntető ügy miatt volt érvényben ellene. Persze igazából ebben sem tudtak volna segíteni, de azért ez az úr is elmehet majd a bíróságra, mert ellene is vádat emeltek hivatalos személy megvesztegetésének szándéka miatt.

A két csaló kettőtől nyolc évig terjedő büntetést kaphat.