Harmincezer cég közt Matolcsy fiának is jutott az MNB-s növekedési hitelből

2016.01.06. 15:31

A növekedési hitelprogram első és második szakaszában összesen 31 ezer vállalkozás jutott kedvező finanszírozáshoz mintegy 2126 milliárd forint értékben, írja az MTI a Magyar Nemzeti Bank szerdai jelentése alapján. 2015 végével lezárult az nhp és az nhp plusz szerződéskötési időszaka, és idén januártól a növekedéstámogató program segíti a bankok visszatérését a piaci alapú hitelezésre.

Az nhp első szakaszában 701 milliárd, a második szakaszában és az nhp plusz keretében pedig 1425 milliárd forint összegben kötöttek szerződést mikro-, kis- és középvállalkozásokkal a bankok. Ezzel a rendelkezésre álló keretösszeg több mint 95 százalékát használták fel.

Az nhp két szakaszának köszönhetően a kkv-hitelállománynak tartós, évi 5-7 százalékos csökkenése nemcsak megállt, de 2015 harmadik negyedévében már 3,5 százalékos növekedésnek indult. Az MNB saját értékelése szerint az nhp hatására növekedett a beruházási aktivitás, emelkedett a foglalkoztatottság, javult a gazdasági teljesítmény. A jegybanknál úgy tartják, hogy a 2013-ban indult program alapvetően sikeres volt, viszont azt a célt nem érte el, hogy beindítsa a banki hitelezést, ezért egy idő után csak torzítja a piacot, az nhp+-ról viszont elismerik, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. 

Érdekes eset a most lezárult hitelprogram történetéből Matolcsy György jegybankelnök gyártulajdonossá lett fiáé, aki mint a 444 kiderítette, az apja nevéhez köthető hitelprogram segítségével vásárolt meg egy milliárdos árbevételű bútorgyárat.

Az idei év elejétől a bankok piaci hitelezésre való átállását elősegítő növekedéstámogató program részeként indítja el az MNB az nhp harmadik, kivezető szakaszát. Az ebben meghirdetett 300-300 milliárd forintos keretösszeggel bíró két pillérében idén január 1-től december 30-ig lehet a hitelszerződéseket megkötni.

Az MNB a harmadik szakaszban is a korábbiakhoz hasonló módon biztosít refinanszírozást a hitelintézeteknek, amit azok már csak új beruházásokra hitelezhetnek tovább a kkv-knak. A második pillérben a forint refinanszírozási hitelhez - a hosszú lejáratú devizafinanszírozásban megfigyelhető piaci zavarok kezelése érdekében - egy piaci árazású csereügylet is kapcsolódik, ami lehetővé teszi, hogy a hitelintézetek devizában nyújtsanak hitelt a természetes devizafedezettel rendelkező kkv-k számára - hívta fel a figyelmet az MNB.