Készülhet a horgászmutyi
További Gazdaság cikkek
-
Rossz hírünk van az édességimádóknak: kisebb lesz a croissant
- Menekítik a pénzüket a magyarok ezekből a befektetésekből
- Napokon belül újra megnyithatják a debreceni repülőteret
- Újabb jó hírt kaptak az autósok az üzemanyagárakról
- Itt a nap üzlete: 136 milliárd forintért cserél tulajdonost az OTP Románia
A Magyar Országos Horgász Szövetség a 2015 végén lejáró haszonbérlettel rendelkező állami tulajdonú nyilvántartott vízterület halgazdálkodási jogát megszerezte – derül ki a szervezet csütörtöki közleményéből.
![Horgászok Balatonakali közelében](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1077/10770/107709/10770937_109e2298a2bc0500e07be0950816c85f_wm.jpg)
Tavaly az ország legtöbb vízterületén – 140 ezer hektárból nagyjából 130 ezeren –, 15 év után lejártak a megpályázott hasznosítási jogok. A pályázatok kiírását a 2013-ban elfogadott új halgazdálkodási törvény a tavalyi év elejére ígérte. Ehhez képest a Földművelésügyi Minisztérium (FM) csak decemberben tendereztetett, és az év utolsó napján döntött.
A MOHOSZ 2016. január 1-től szinte minden pályáztatott vízre megszerezte a 15 éves hasznosítási jogot. A szövetség közleménye szerint nem közvetlenül gyakorolják majd ezt a jogukat, alhaszonbérleti szerződéses rendszert dolgoznak ki. A tervek szerint a MOHOSZ tagszervezetei és a tagszervezetek horgász egyesületei lesznek a vizek további felelős halgazdálkodási jogosultjai.
A késlekedés miatt körülbelül 300 ezer engedélyes horgász izgulhatott: ettől függ ugyanis, hogy januártól hol és milyen engedéllyel horgászhatnak. A MOHOSZ közlése szerint a hónap végéig érvényes okmányokkal bárhol lehet halat fogni, de a horgászok csak idegenhonos halat vihetnek haza. Vagyis a ragadozószezon közepén csak gébet tarthatnak meg, mert az idegenhonos amúr, busa vagy törpeharcsa ilyenkor telel.
Régóta féltek a halgazdákodási jogok eddigi tulajdonosai
A 2013-as, új halgazdálkodási törvény kihirdetésekor hurrá-optimista hangulatba került a legtöbb horgász. A halászattal szemben a pecások kaptak nagyobb hatalmat a törvényben, átkerült hozzájuk a vízfelügyelet joga. Így a legtöbben azt ünnepelték, hogy „vége lesz a tarra lehalászott vizeknek.”
![D VG20140421008](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1077/10770/107709/10770941_92f8d43c8d9eee9b3a97193899b85d6e_wm.jpg)
De tavaly már egyre több horgászterület hasznosítója és egyesület aggódott amiatt, hogy az FM év végén írta ki az új halgazdálkodási pályázatokat. Ugyanaz a félelem lett úrrá rajtuk, mint 1999-ben és 2000-ben, amikor az előző tenderezés volt. Akkor a MOHOSZ harsogta a leghangosabban, hogy mutyira készül az első Fidesz-kormány.
Az aggodalmak java részt alaptalanok voltak: a vízek 90 százaléka helyi egyesületek és társulások tulajdonába került. A legnagyobb vesztes éppen a szövetség volt. Az érdekeltségébe tartozó szervezetek elbukták a Balatont és a Tisza-tavat, vagyis kettő legnépszerűbb horgászterületek közül.
A törvény kidolgozójához került minden
Most viszont éppen a MOHOSZ-ra írták a jogszabályt: október végén Szűcs Lajos fideszes képviselő önálló indítványt nyújtott be a halgazdálkodási törvényhez – vette észre akkor az Origo. A módosításnak köszönhetően már a MOHOSZ is pályázhatott a vizek hasznosítási jogára.
![Szűcs lajos](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1077/10770/107709/10770931_1af47cab5b9f545879035e3840f729c7_wm.jpg)
Szűcs maga felelt a 2013-as törvényért is. Sőt, 2014-ben novemberében a fideszes képviselőt választották a horgászszövetség elnökének. A horgászok és hasznosítók ekkor kezdték kórusban zengeni: minden a MOHOSZ-hoz fog kerülni, magukra szabták a törvényt. Most sokan abban bíznak, hogy az alszerződésekkel a jogok visszakerülnek a kisebb egyesületekhez.
Kérdéses azonban, hogy a bérleteket milyen feltételekhez kötik. Attól tartanak, a MOHOSZ olyan magas díjakat kér majd el, hogy jelentősen lecsökkennek az eddigi bevételeik. „Trafik-mutyi halakkal” – közölte az egy tó eddigi hasznosítója, akit megkerestünk. Ő kizártnak tartja, hogy az egyesülete bármilyen formában visszakapná az eddig használt területüket. Állítása szerint a MOHOSZ tízmillió forintos nagyságrendben kereshet a hasznosítási jogon, pedig egy alig néhány hektáros tóról van szó.