Ottó
21 °C
32 °C

Több száz mekis dolgozó nem kapott fizetést

2016.01.14. 17:53 Módosítva: 2016-01-14 18:44:34
Csaknem ezer McDonald's-dolgozó hiába várta, hogy megérkezzen számlájára a decemberi bére, a munkaerőt kölcsönző cég nem fizetett. Az étteremlánc állítja, ők elküldték a munkások fizetését, a pénz a cégnél akadt el. A másik oldal szerint ez nem igaz, valójában tartozik nekik a McDonald's a pénzzel. Az elszámolási vita vesztesei jelentős részben diákok, most mindenki azt ígéri, napokon belül megkaphatják a bérüket.

Közel ezer McDonald's-dolgozó nem kapta meg a decemberi bérét, a háttérben a McDonald's és a Human Operator Zrt. személyzeti szolgáltató cég elszámolási vitája áll.

A Human Operatoron és alvállalkozóin keresztül több ezer munkás dolgozik magyarországi McDonald's-éttermekben, rengeteg diákmunkás is így érkezik a gyorsétterembe. Eddig nem is volt probléma a bérek utalásával, a McDonald's fizetett a cégnek, az pedig továbbította a bért a vele kapcsolatban álló munkásoknak. Januárban azonban hiába várták pénzüket a dolgozók.

„Semmi hivatalos információt nem kaptunk. Pedig nem kevés pénzről, nem kevés diákról beszélünk.

Itt nem csak zsebpénzekről, hétvégi bulipénzről van szó, hanem lakbérről, tandíjról, esetleg hitelekről

– panaszkodott az egyik pórul járt munkás.

A nagyjából kilencszáz dolgozó fizetése azért csúszik, mert a munkaerő közvetítésével, kölcsönzésével foglalkozó válallkozás vitába keveredett a McDonald's magyarországi cégével. Információnk szerint a közvetítő cég nagyjából százmillió forintot követel, a kifizetetlen decemberi bér ennek az összegnek durván a felét adja. Az étteremlánc szerint azonban nem tartoznak semmivel.

A McDonald's azt mondja, utalt

Megkérdeztük az ügyről a McDonald’s Kft.-t, ahol azt mondják, hogy a cég a diák kollégák decemberi bérét szokás szerint időben és maradéktalanul átutalta a Human Operator Zrt.-nek. A Humán Operátor Zrt. ennek ellenére a béreket a diák dolgozóknak a mai napig nem folyósította.

A probléma nem mindenkit érint, aki a Human Operatoron keresztül dolgozik a McDonald'sban, a cég ugyanis tudomásunk szerint csak a központi McDonald's céggel keveredett vitába. Azok az éttermek, amelyek külön cégben, franchise-partnerként működnek, és szintén kapcsolatban állnak a személyi szolgáltató céggel, nem érintettek a dologban.

Információk szerint a Human Operator a vita idején már tapogatózott a diákoknál, hogy nem mennének-e át másik, tíz forinttal magasabb órabérért azokhoz a franchise-partnerekhez, amelyekkel a cég megőrizte kapcsolatát.

A McDonald’s Kft. elmondta, a Human Operator Zrt.-vel kötött szerződése 2015 december végével lejárt, amelyet nem kívántak meghosszabbítani. Jelenleg csak a Meló-Diák Universitas, a Multi Job és a Fürge Diák Iskolaszövetkezetekkel dolgoznak együtt.

Elszámolási vita

„Sajnálatos módon egy elszámolási vita alakult ki a felek között, de tartjuk magunkat az üzleti élet írott és íratlan szabályaihoz, nem borítjuk az asztalt partnereinkre a nyilvánosság előtt. A bérek kifizetéséért természetesen a Human Operator Zrt. a felelős, de a napokban már közeledtek az álláspontok, és a bérek kifizetése ma vagy holnap megtörténhet” – mondta megkeresésünkre Czeglédy Csaba, a Human Operator Zrt. igazgatóságának elnöke. Azt nem akarta elmondani, mi áll az elszámolási vita hátterében.

Czeglédy hozzátette, a Human Operator egyébként több mint hatezer ember foglalkoztatásáért felelt decemberben, döntő részüknek pedig pontosan és időben elment az utalás, mint az elmúlt másfél évtizedben mindig.

Az ígéret szerint tehát a dolgozók a napokban hozzájuthatnak a bérükhöz, a McDonald's és a Human Operator vitája azonban ezzel nem zárul le, az étteremlánc ugyanis a közvetítő cég követelését nem tartja jogosnak. Azt mondják, most valójában csak azért fizetnek, mert "megengedhetetlennek tartják, hogy a diák dolgozók az őket megillető bérüket ne kapják meg".

Válaszukban azt írták, a diákok fennálló követelését először a McDonald’s-ra kell engedményezniük. Ezt követően tud a McDonald’s Kft. helytállni a cég helyett, és közvetlenül a diákoknak újra kifizetni a december hónapra járó nettó munkabért. "A McDonald’s a bérek kétszeri kifizetése miatt keletkező veszteségét a Human Operator Zrt. felé később jogi úton fogja érvényesíteni" - írták. Szerintük egyébként nem igaz, amit Czeglédy állít, miszerint közeledtek az álláspontok, hiszen a Human Operator továbbra sem fizetett.

A McDonald's Kft. a Céginfo szerint 1343 fővel működik, a többi dolgozóját külsős cégeken keresztül foglalkoztatja, árbevétele 22 milliárd forint volt 2014-ben. A munkaerő-kölcsönzéssel, közvetítéssel, diákmunka-szervezéssel foglalkozó Human Operator Zrt. az azonos nevű, 2001-ben alakult Kft. utóda, árbevétele 3,9 milliárd forint volt 2014-ben.