Orbán 25 millió dollárral segíti Mongóliát

2016.01.20. 21:13

A magyar kormány, az Eximbankon keresztül, 25 millió dollár értékű segélyhitelt ajánl fel Mongólia számára – derül ki a szerdai Magyar Közlönyben megjelent, a miniszterelnök által aláírt kormányrendeletből.

Mint a határozatból kiderül, Orbán Viktor a pénzzel egy szonginói biokombinát rekonstrukcióját támogatja, ami egy állatgyógyászati termékeket előállító nagyüzem. Az együttműködés felelőse Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, akinek feladata, hogy azonnali hatállyal értesítse a mongol kormányt, és tárgyalásokat intézzen velük.

Orbán Viktor egyébként néhány nap múlva, vasárnap Mongóliába utazik, hogy az ország fővárosában, Ulánbátorban Csimedín Szaikhanbileggel miniszterelnökkel tárgyaljon, akivel államközi megállapodást írnak majd alá. A kormányfőt több minisztere és egy a mongol befektetések iránt érdeklődő, üzletemberekből álló küldöttség is elkíséri az útra, írta még a hét elején a kormany.hu. Két nappal később, kedden Mongólia elnöke, Cahiagín Elbegdordzs fogadja majd a magyar küldöttséget, ezt követően pedig üzleti ebédre kerül sor, amelyen több befolyásos mongol üzletember is részt fog venni.