Lajos, Patrícia
15 °C
28 °C

Eladják a Negrót, mert nem elég globális

2016.01.22. 08:50

Vevőt keres a Nergo márkának és a gyártókapacitásnak az eddig gyártó Győri Keksz Kft. tulajdonosa, a Mondelez. Az amerikai anyacég azért döntött úgy, hogy eladja az ikonikus cukorkát, mert ugyan Magyarországon szeretik, de globális és regionális szinten nem elég fontos márka ahhoz, hogy megtartsák (Pedig még 50 Cent is ismeri). Ezen kívül pedig már Magyarországon is egyre kevesebbet adtak el belőle, úgyhogy nem igazán látják a növekedési potenciált.

Érdeklődők már van a Negróra, de a Mondelez még nem állapodott meg senkivel.

 A cég azt is bejelentette, hogy a Halls cukorka gyártását Győrből Lengyelországba, Skarbimierzbe viszi, mert onnan "gördülékenyebben" tudja kiszolgálni  partnereit, ert a lengyel gyár közelebb lesz a legfontosabb piacokhoz. Emiatt 17 állás szűnik majd meg Győrben, de a cég igyekszik alternatív munkalehetőséget keresni azoknak a dolgozóknak, akik így elvesztenék az állásukat.