Új kártyás rendszer üti ki a nyeregből az Első Magyar Cafeteriát

2016.01.26. 06:46

Január 24., vasárnap éjféltől sehol sem használhatjuk az Első Magyar Cafeteria Kft. (EMC) által kibocsátott kártyákat, egy szerződéses partnerük szerint a cégnek elszámolási nehézségei támadtak.

Bár a 2011-ben létrehozott EMC a cafeteriapiac kis szereplőjének számított, megszűnése mégis különös annak fényében, hogy mostanáig folyamatos terjeszkedésükről lehetett olvasni, és fő partnerük a biztos piacnak tűnő Honvédelmi Minisztérium volt. Az EMC helyét a frissen alapított Erzsébet-utalvány Plusz Kft. veszi át, ami újabb adalék a fenekestül felforgatott magyar cafeteriapiac történetéhez.

A kormány 2012-ben döntött a cafeteria-rendszer teljes átalakításáról Magyarországon. Ekkor egy határozott lépéssel úgy módosítottak törvényt, hogy az Erzsébet-utalványok, illetve SZÉP-kártyák után csak 31 százalékos adót kelljen fizetniük a munkáltatóknak, míg a többi piaci szereplő utalványai után 51 százalékot. Ezzel gyakorlatilag ki is végezték a korábbi nagy szereplőket, a Le Chéque Déjeunert, a Sodexo Passt és a Ticket Restaurantot forgalmazó Edenredet, hiszen többé senkinek nem érte meg velük szerződni.

Az LCD azóta már be is zárta a boltot itthon, a másik két nagy cég pedig kivárásra játszik: bepanaszolták a kormányt az EU-nál, így Magyarország ellen kötelezettségszegési eljárás indult az Erzsébet-utalvány jogellenes helyzetbe hozásáért. Ítélet még nem született az ügyben, de már ősszel arról lehetett olvasni, hogy a Yves Bot, az Európai Bíróság főtanácsnoka szerint a magyar intézkedés ütközik az uniós alapjogokkal, így sok jóra nem számíthat a kormány.

A három nagy francia utalványos cégen kívül voltak még kisebb szereplők is a magyar piacon: egyrészt a nagy üzletláncok saját utalványokat is kibocsátottak, másrészt jelen volt a Pannon Ticket, a Puebla, a postai dolgozókra építő Posta Paletta és a honvédséggel szerződő Első Magyar Cafeteria. Ezek közül a Posta saját utalványa továbbra is vígan elvan, a Puebla honlapja szerint elméletileg még létezik, de a felhasználók arra panaszkodnak, alig fogadják már el valahol, a Pannon Tikett felszámolás alatt, az Első Magyar Cafeteria pedig honlapjának tájékoztatása szerint vasárnap éjféllel megszűnt.

A kisebb cégek közül a Postáét és a Honvédelmi Minisztériumhoz kötődő EMC-t 2011-ben alapították. A Posta Paletta tavaly 572 milliós, az EMC pedig 119 milliós árbevétellel működött. Az EMC-t az a Páris György vezeti, akinek számos más cége van, többek között a Metapay-rendszert is ő a szabadította rá a magyar fesztiválokra. Az EMC abban különbözött a többi, utalványos rendszerű cafeteriától, hogy nem papírra, hanem a SZÉP-kártyához hasonlóan kártyára kapták a kedvezményezettek a pénzt.

DSC 0027
Fotó: Honvédszakszervezet

Most viszont vége: január 24. éjféltől az EMC-kártyákat nem fogadják el sehol, az ügyfelek egyenlegét egy az egyben jóváírják az új Erzsébet Plusz-kártyákon. Az okokkal kapcsolatban kerestük a korábbi nagyobb szerződéses elfogadópartnereket, az Auchantól megtudtuk, hogy a „kibocsátó elszámolási nehézségei” miatt nem áll módjukban tovább elfogadni a kártyát.

Az elszámolási nehézségek háttérben leginkább az állhat, hogy a HM nem újított velük szerződést: a minisztérium a korábban jól fekvő vállalkozás helyett az Erzsébet-rendszer új, kártyás ágának biztosít terepet idéntől.

Arról egyelőre nincs információ, mely intézmények tervezik még bevezetni az új kártyát, de hosszabb távon vélhetően nem a honvédelem lesz az egyetlen ügyfelük. A Honvédelmi Minisztériumot kerestük az EMC-s kártyák ügyében, de cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak.

Más kérdés, hogy mi lesz, ha megszületik a végső uniós ítélet a cafeteria-rendszerről: ha tényleg jogsértőnek ítéli a bíróság, és a kormány visszavonulót fúj – ahogyan azt például a pálinkafőzés esetében is tette hasonló okokból –, az megint teljesen átrendezheti a piacot.