Lajos, Patrícia
16 °C
28 °C

Csehország mégis bevezetheti az eurót

2016.01.29. 13:30

Újra elég komolyan foglalkoznak Csehországban az euró bevezetésével, írja az MTI. A GDP fél százalékába kerülne, és legkorábban 2020-tól lenne belőle valóság.  Csehország viszonylag régóta elég jól fel volt készülve az  euró bevezetésére, de az általában euroszkeptikusabb országban egyszerűen nem akartak csatlakozni.

Aztán tavalyelőtt újra felpörgött náluk a téma, amiben a politikai változásoknak is komoly szerepe volt.  Milos Zeman államfő is a mielőbbi euróbevezetés mellett kampányolt, tavaly kellett kiegészíteni az álláspontját azzal, hogy meg kell várni azért, amíg Görögország helyzete rendeződik. 

Általában gazdasági szereplőknek jól jöhetne az euró bevezetése és kiszámíthatóságot hozhatna, viszont a lakosság egyenlőre inkább ellenzi az egészet. 

"A cseh kormány az idén kiemelt feladatnak tartja" - mondta Tomás Prouza európai ügyekért felelős államtitkár  -, hogy intenzív vitát nyisson az euró bevezetéséről, és a lakosság széles körű, megbízható információkhoz jusson."

Azt is elmondta még, hogy fontos, hogy az ország megfelelő pénztartalékokkal rendelkezzen, ha bármi oknál fogva is válság alakulna ki.  "Kevés ország van olyan jól felkészülve az euró bevezetésére, mint a Cseh Köztársaság" - mondta erről egyébként Ludek Niedermayer, EP-képviselő, a cseh jegybank korábbi kormányzója. Dombrovskis EB-alelnök pedig még annyit mondott el, hogy a bevezetés elsősorban politikai akarat kérdése.