Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Letiltotta a minisztérium az áfacsalásról szóló tanulmányt

D ATI20120530003
2016.01.29. 08:37

Elég lesújtó tanulmányt írt az élelmiszeripari áfacsalásokról az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI), de a Földművelési Minisztérium nem hagyta, hogy megjelenjen – írja a Népszabadság. A lap szerint a tanulmány még 2014 júniusában készült, a kutatás viszont 2012-re vonatkozik, amikor a tanulmány szerint

a magyar élelmiszeripar szereplői úgy 650-1200 milliárd forintot titkolhattak el a NAV elől.

A tanulmány bemutatására még egy szakmai vitát is szervezett volna a kutatóintézet, a Népszabadság szerint a meghívó még mindig elérhető az interneten. A tanulmány azonban nem jelent meg, mivel közlését az FM inkább megtiltotta. A lap kereste az ügyben a tárcát, ám egyelőre nem érkezett válasz. 

A lap szerint az AKI (amit Lázár János bürokráciacsökkentő programja alatt a földművelési tárcába akarnak olvasztani) a kutatás során nem tett mást, csak összeolvasott  elérhető nyilvántartásokat, amikből kiderül például, hogy mire ezer magyar disznó elér Ausztriába, már csak nyolcszáz marad belőle, kétszázat valószínűleg itthon feketén levágnak.

A tanulmány szerint a feketegazdaság mértéke megyéktől függően 32,5 és 49,9 százalék között mozog. 

Egy másik módszer az AKI szerint, hogy egy család minden tagját őstermelőnek jelentik be, és a bevételeket szétosztják a családtagok között, mintha azt az anyuka, az apuka és a gyerekek mind külön keresték volna meg. Ez azért fontos, mert az őstermelőknél 600 ezer forint alatti bevétel nem számít jövedelemnek, ezért az után nem kell adózni. Viszont ha egy négyfős családban mindenki „őstermelő”, akkor már 2,4 millió forintot is lehet adómentesen keresni. Az AKI interjús kutatásából az is kiderült, hogy sok őstermelő figyeli a bevételeit, és 600 ezer forint fölött közlik a megrendelőikkel, hogy elfogyott az árujuk, és inkább eladják feketén. 

A tanulmány készítői ugyanakkor azt is elismerik, hogy a kormány 2012 óta sok olyan lépést tett az élelmiszeripar kifehérítése felé, amiket az AKI is javasolt. 

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.