Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Ha elvennék az uberesek autóját, az hatna

DSC 6686
2016.02.04. 17:22
A háromnapos spontán demonstráció többet ártott a budapesti taxisoknak, mint az Uber, mondja Szunomár Tibor, a Főtaxi vezérigazgatója. Nagy probléma, hogy az Uber nem adózik eleget, de ez csak a versenyelőnyük kis része. Szunomár szerint hatósági áras egyéni vállalkozó taxisokká kéne válniuk az ubereseknek, annak minden adminisztratív terhével együtt. Ha ezt nem teljesítik, akkor pedig el kéne koboznia a hatóságoknak az autókat, erre tettek is javaslatot. Ha mindig az olcsót keressük, nem biztos, hogy jól járunk, és bár némely taxisnál lehet csalás, dolgoznak rajta, hogy visszaszorítsák őket.

Mi volt ez a mostani, "Tiltsák be az Ubert" taxistüntetés? A Főtaxi benne volt?

Én inkább spontán demonstrációnak mondanám. Kaptunk róla információt, de mi inkább nyugtattuk a főtaxisokat, és nem vettünk ebben részt. Ezt egyébként a demonstrálók kifogásolták is. Nem a célokkal volt a baj, hanem a módszerrel. Mi a piacról élünk, Budapest lakosságának szolgáltatunk, így soha nem lehet az a célunk, hogy a közlekedésükben kellemetlenséget okozzunk. A feladatunk pont az, hogy ebben a segítségükre legyünk! Akik kinn voltak az utcán, azok döntő többségükben nem taxitársasághoz tartoztak, a kommunikációjuk finoman szólva sem volt összefogott, és ezalatt a három nap alatt többet ártottak a budapesti taxisoknak, a szakmának, mint az Uber.

Hogyan árt az Uber?

A marketingjük zseniális, én is igyekszem tőlük tanulni. Már magasabb körökben is el tudták hitetni, hogy a taxisok a kőkorszakban élnek, ők pedig világ tetejét képviselik az innovatív applikációjukkal. Pedig ez nem igaz. Ez talán 2012-ig lehetett volna igaz. Tarlós úr és a főváros rengeteget tett a 2013-as új szabályozással azért, hogy tisztuljon a taxispiac, miközben emelkedik a minőség. A hatósági árral pont azon fuvarszervezők elől vették el a lehetőséget, akik korábban negatív árspirálba hajszolták a taxisszakmát. 2013 óta nagyon szigorú informatikai szabályoknak is meg kell felelnie minden taxiscégnek, ezért nem igaz, hogy bármiben le lennénk maradva.

Sokat nőtt az ellenőrzések gyakorisága. A BKK éves ellenőrzési statisztikája alapján az látszik, hogy amíg a taxisok csak 6 százaléka nem tartott be valamilyen szabályt, addig az uberesek körében végzett próbautazások – BKK, NAV, NKH - alatt 100 százaléka. Felmerül a kérdés, ki csinálja helyesen és ki nem.

Nem mindegy, hogy mit állít magáról az Uber?

Nem egészen, mert az Uber többek között, azt is állítja magáról, hogy olcsóbb. Na de az okostelefonos applikáció nem hitelesített mérőeszköz, így a fizetés és a számlaadás alapja sem lehet, és nem is hitelesített mérőeszköz. Erre szintén szigorú szabályok vonatkoznak. Az Uber, tudtunkkal nem rendelkezik semmilyen biztosítással, sem az Uber taxisokra, sem az utasokra. Minden felelősséget az Uber sofőrökre hárít. A fuvardíjban egyszerre számítanak fel percdíjat és kilométerdíjat, ami a szintén törvényellenes. Az, hogy az Uber drága vagy olcsó, azt majd döntsék el az utasok. De a taxióra 16 km/h sebesség alatt csak percdíjat számol, felette csak kilométerdíjat, kiszámíthatóan, hitelesítve. Az Uber viszont eltéríti az árat, ha kevés a sofőr, így egy reptéri út kijöhet 10 ezer forintnál is többre. Ez már több mint kétezer forinttal több, mint a rögzített hatósági árral működő taxinál.

Oké, de ha ezek szerint drágább és rosszabb minőségű az Uber, akkor miért aggódnak miatta a taxicégek?

Ehhez először is érdemes tudni, hogy nálunk is vannak olyan sofőrök, akik korábban Ubereztek. Aztán belátták, hogy az uberezés után náluk megmaradó pénzből nem tudnak félrerakni napi költségre, gépkocsi javíttatásra, a működéshez lényeges dolgokra. Tehát ugyanarról van szó, mintha visszajönne a taxisrendelet előtti időszak, amikor volt olyan taxiscég, aki 138 - 150 Ft/km-ért fuvarozott, miközben a benzinár 400 forint volt. Önköltségi szint alatt, ami olyan kis pénz, hogy nem termeli ki az autó fenntartását, a biztonságot, az adókat.

De ez nekem fogyasztóként elképesztően jó. Ha valaki szuperolcsón adná a kenyeret, akkor igyekeznék nála megvenni.

Akkor, hogyha fogyasztóként csak és kizárólagosan az adott pillanatbeli saját érdekét nézi. Kicsit globálisabban gondolkozva érdemesebb távolabbról nézni az uberjelenség hatásait. Az Uber sajátos működési formájánál fogva sehol nem fizet adót sehol a világon. Egyes becslések szerint 3,8 milliárd forinttól esik így el a költségvetés. Az ubertaxisok ezidáig adómentesen tudtak működni, a jövedelmük után eddig szintén valószínűleg több mint egymilliárd forinttól esett el az állam. Ezt továbbgondolva akár nyithatnánk egy olyan külföldi applikációról működő élelmiszerboltot, ahol nem hűtjük az ételt, a dolgozók nem lesznek bejelentve, senki nem adózik. Pedig a befolyt adóforintokból kellene fizetnünk a kórházaktól a pedagógusokig rengeteg szereplőt.

Azt talán nem is vitatja senki, hogy az Uber-sofőrök adózzanak, de elég nehéz feladat lenne egy külföldi applikáció üzemeltetőjét megadóztatni itthon azért, mert itt is használják.

Nagyjából sehogy nem is lehet.

Az Uber azt mondta, hogy hétfő óta nem mehetnek adószám nélkül a sofőrjeik. Mindenesetre, ha az Uber eléri, hogy adózzanak a sofőrjeik, meg is szűnik rögtön a versenyelőnyük?

Nem, ezzel csak egy pontot teljesítenek abból a rengeteg feltételből, amit egyébként a személyszállítási törvény alapján teljesíteniük kéne. Ugyancsak kérdéses, hogy milyen tevékenységre váltják ki az adószámot? A NAV világosan kimondta, hogy amit az Uber csinál, az taxi személyszállítási tevékenység. Megkaphatja a sofőr előre is erre a tevékenységi engedélyre az adószámot az igazolások nélkül is, de ha 30 nap múlva sem teljesíti a feltételeket, akkor visszavonják tőle. Ezeket a feltételeket pedig egy hónap alatt lehetetlen kipipálni: a taxiórától a PÁV2 és az egyéni vállalkozói vizsgán, az autó besárgításán át az NKH és BKK vizsgákig és engedélyekig nem lesznek meg egyhamar.

És akkor a tervek szerint utána is csak a magyar hatósági áron fuvarozhatna?

Igen.

Akkor ezzel teljesen egy mostani egyéni vállalkozó taxissá válna?

Pontosan és az Uber fuvarszervezővé, ahogy erre a kormányrendelet is lehetőséget ad. De hadd tegyem hozzá, hogy mostani taxisok is boldogan fuvaroznának durván 1250 forintos áron, ahogy az Uber csinálta nemrég. De egyébként még sok más szigorú törvénynek és rendeletnek kéne megfelelniük a fogyasztóvédelmi kérdésektől és a nyugtakibocsátási szabályokon át például az ülésenkénti 50 ezer forintos biztosításig. Ehhez egyébként a Főtaxi plusz biztosítást is tesz hozzátesz kétmillió forintig. Az Uber azt mondja magáról, hogy milyen okos a készpénzkímélő applikációja, holott 2013 óta minden taxiban kötelező a POS terminál, hogy lehessen fizetni bankkártyával is. A taxifuvarok 75 százaléka már most is készpénzkímélő nélkül formában történik nálunk. Szóval az Uber előnyei az adóelkerülésen kívül sehol nem érzékelhetőek.

Akkor tegyük fel azt, hogy olyan előírásokat adnak a taxisoknak, amiket csak a jelenlegi árakon lehet épp megcsinálni. Viszont ha fogyasztóként az a benyomásom, hogy adókkal együtt is érdemben olcsóbban elintézik nekem, hogy autóval A-ból B-be jussak, akkor miért nem a szabályozás pocsék? Ha holnaptól minden pizzériát sárgára kéne festeni, a pincéreknek frakkban kéne felszolgálni a darabonként kizárólag 3000 forintos pizzát, és egy pizza átmérője csak 33 cm lehetne, akkor ezekre a szolgáltatásokra egyszerűen nem lesz szükségem. Szívesebben megvenném olcsóbban egy olyan helyen, ahol akár nem is sárga a fal, és a pincérek tőlem rövidnadrágban is kihozhatják. 10-ből 9-szer az utóbbit fogom választani, hiába lesznek brutális előírásai a sárga pizzázóknak.

Nos, ha az Uber nem térítette el az árat valamilyen szorzóval, akkor durván 22-30 százalékos árelőnnyel bír. Na, de mennyit ér az utas élete? Ugyanis bármi történik, ne adj isten baleset, akkor kivel szemben fogja érvényesíteni a kárigényét az utas? Az olcsó addig jó, amíg nincs belőle hátrányom. Mondják, hogy az Ubernél féléves jogosítvánnyal is vezetnek. Ér ennyit 25 százalék árdifferencia? Nem szeretném, ha valaki éppen egy közlekedési baleset miatt szembesülne ezekkel a hátrányokkal.

Miért ne, mire érvényes a jogosítvány akkor? Miben különbözik ez attól, mintha beülnék édesanyám ismeretlen munkatársa mellé, ha felajánlja, hogy eldob valameddig? Ugyanúgy vállalom, hogy balesetnél a kárigényemet lehet, hogy esetleg nehezebb lesz érvényesíteni, mint egy taxinál.

Ott mégiscsak megvan egyfajta bizalom, nem egy vadidegenhez ül be. Utóbbinál nem tudja, hogy hány éves gyakorlata van, hogy az autója évenkénti műszaki szemlén átesett-e, nem tudja, hogy van-e biztosítása és még lehetne sorolni. Balesetnél ilyesmiből az utasnak igen komoly hátrányai lesznek. Van a drága pizza, és az olcsóbb pizza. Ha kevesebb költség rakódik rá, akkor milyen anyagból lesz az a pizza? Ha mindig az olcsót keresem, akkor biztosan nem fogok jól járni, mert megvan az oka, hogy az mitől olyan olcsó. Az Uber egy csomó költséget elkerül, a jövedelemadó ennek csak egy pontja.

De miért ne válhatna ketté a piac, hogy ha valaki jobb szolgáltatást akar gyakorlott sofőrrel és extra biztosítással, akkor taxizik majd, aki pedig árérzékeny, az pedig az olcsóbbat választja?

Az a baj, hogy a piac szereplői nem egyforma feltételekkel versenyeznek. Ezzel pedig mi nem tudunk mit csinálni.

Akkor mit akarnak épp elérni?

Hogy tartassák be velük a taxisrendeletet és a kormányrendelet, ami a piac valamennyi szereplőjére egyaránt kötelező. Mi ennek nem tudunk érvényt szerezni, de nem is a mi dolgunk.

Az nem riasztó, hogy egyre több országban arra jutottak, hogy úgy tudnak egyenlő feltételeket adni a taxisoknak és az Ubernek, ha a taxizásnak csökkentik a drága kötelező feltételeit?

Spanyolországban, Franciaországban Luxemburgban vagy Németországban és általában ahol a taxispiacot a kormány erőteljesen szabályozza, ott meg is védi. Ezeken a helyeken be is tiltották az Ubert. Spanyolországban a netszolgáltatók sem engedik már hozzáférni az apphoz a lakosságot. Informatikailag ez megoldható, ez csak döntés kérdése. Nálunk a kormány nemrég szabályozta ezt az iparágat, ettől tisztult a piac. Ezzel a tarifával a taxisok együtt tudnak élni, és tudunk folyamatosan emelni a szolgáltatás színvonalán. A mi appunk is tudja azt, amit az Uberé, de ezen téren még komoly meglepetésekkel fogunk szolgálni.

Londonban is durván szabályozták a taxikat, aztán végül simán beadták a derekukat a nagyobb versenyért.

Várhatóan erősen csökkenni is fog a színvonal.

Komoly meglepetések érhetik a taxiban is az embert, pont nemrég írtunk arról, hogy sok taxis próbálkozik a taxióra pörgetésével vagy egyszerűen a fuvar törlésével. Önök hallottak ilyesmikről?

Én negyedik éve vagyok ebben a pozícióban, és a munkatársaimmal, az egész szakmával rettenetesen sokat tettünk azért, hogy a szolgáltatás minősége emelkedjen. Nem emlékszem olyanra, hogy nálunk ezen idő alatt túlszámlázás miatt lett volna bármi probléma. Nagyon komoly etikai szabályzatunk van ilyesmire és hét emberünk plusz egy külsős cég is folyamatosan vizsgálja a taxisainkat próbautazásokkal.

De a törléseket is lehet vizsgálni? A NAV és az engedélyezési hivatal is azt mondta, hogy ők nem ellenőrzik ezt, a BKK sem, viszont szerintük is létező jelenség.

Dolgoztam pénztárgépes üzletágban, és azt tudom mondani, hogy leplombált, hitelesített pénztárgéppel nem lehet csalni. Az online pénztárgépeknél is volt olyan gyártó, akinél volt lehetőség csalásra, a NAV megtalálta, utána a cég pedig nagyjából lehúzhatta a rolót. A taxamétert is pont ilyen szigorúan vizsgálják. Nagyon nehezen tudnám elképzelni, hogy taxamétert manipulálja a gyártó.

Nem is feltétlenül a gyártó manipulálja, hanem más, akár kiugrott szerelő is lehet.

Úgy gondolom, hogy akkor mindenképp sérülnie kéne plombának is. Mindenesetre taxisok csoportjában is vannak olyanok, akik nem biztos, hogy betartják a szabályokat. De az egész taxistársadalom azon dolgozik, hogy az ilyenek kihulljanak. Nagyon jó, hogy szigorodott az ellenőrzés a taxisrendelet óta, melynek egyik célja hogy tisztuljon a taxis szakma.

Hogy történik az ellenőrzés? A BKK szerint a taxisok már ismerik az ellenőreiket arcról.

Többen beülnek a taxiba egy tablettel, ami nyomkövetésre van beállítva. Ha túl sokat mutat, hívnak egy másik taxit, és csinálnak egy kontrollutazást, ugyanazon az útvonalon. A két nyugtát összehasonlítják és ha valami nem stimmel, akkor akár rendőrségi feljelentés is lehet vége. Emellett elkérik az összes papírt, - a taxaméter hitelesítés igazolását is - és kinyomtatják a taxiórából a bizonylatot, hogy a taxióra beállításai megfelelnek-e a szabályoknak.

De ebből nem derül ki, hogy törölt-e a taxis fuvart korábban.

Az autóban ott van a taxióra hitelesítési papírja is, megnézik, hogy lejárt-e, és hogy az autón azok gumik vannak-e, amivel a hitelesítés történt. Ha valami mégis gyanús, akkor visszakísérik az adott taxióra-szervizbe. Itt jelen vannak a vizsgálatnál az ellenőrök, és újra hitelesítik. De ha nincs gyanús jel az utazás közben, akkor ilyet nem szoktak.

Mik lehetnek egyébként általában a trükköző sofőrökkel leginkább fertőzött területek?

Leginkább ahol sok külföldi előfordul. Keleti-Nyugati pályaudvarok, reptér, Király utca, Vámház körút, Deák tér, szállodák környéke.

Van olyan szabályozási teher a taxisokon most, amit tényleg értelmetlennek éreznek?

Az autók vizsgáztatásánál például. Először előminősíteni kell az autót BKK-nál, aztán átmenni az NKH-hoz, aztán megint vissza a BKK-hoz. Vagy az informatika jelenlegi állapotában furcsa, hogy lényegében papíralapon kell a nullás adóigazolást ide-oda hurcolni. Növelné az ellenőrzések hatékonyságát, ha a különböző hatóságok ellenőreinek nem együttesen, hanem külön is lehetne ellenőrizniük.

Vannak nagyobb hiénacégek akár több tucat autóval?

Ezt a BKK tudhatja pontosabban. De mi pont arra tettünk javaslatot, hogy az engedély nélküli taxisoknál a jelenlegi 600 ezres bírság – ennyi az engedély nélküli személyszállítási tevékenység büntetési tétele - helyett kobozzák el az autójukat. Az sokat segítene, lenne visszatartó ereje.

Jól értem, hogy vegyék el az uberesek kocsiját a hatóságok, ha úgyse tudják egy hónap alatt megcsinálni az összes papírt?

Nyilván bárkivel szemben, aki taxiengedély nélkül személyszállítási tevékenységet végez.

Éreznek ilyesmi irányba érdemi kormányzati szándékot? Hiszen már lassan egy éve nem történik semmi, az Ubernek pedig egyre több a sofőrje és az utasa.

Igen, mióta a miniszterelnök úrnak nyílt levelet írtunk, és ő kinyilvánította, hogy igen, ő a taxisok mellett van. Ezzel egy időben jött gyorsan a NAV lépése is, ahol feltettek egy tájékoztatót a honlapjukra. Azzal kapcsolatban, hogy az Ubernek hány sofőrje vagy utasa van, bárki mondhat bármit, a valóságtartalmát itt sem tudjuk meg.

Nincs B-terv arra az esetre, ha végül mégis inkább taxisok terheit igazítják az Uberéhez?

Itt ugyanúgy az európai példákat hoznám fel, hogy az erősen szabályozott piacokon a kormány mindenhol megvédi a taxisokat. A Főtaxinál van egy jelmondatunk: "Meglepetések helyett". Valószínűleg azért lehetünk piacvezetők, mert ezt valóban értékelik az utasok.

Mi lesz, ha az Uber indít egy sima taxiscéget is nálunk? Vagy bejönnek az Uber klónjai is?

Nem ijedünk meg konkurenciától, bízunk a minőségünkben. A versenytől sosem féltünk, ha valamiben megközelítenek vagy netán lehagynak minket, az csak arra sarkallja a csapatunkat, hogy még jobb legyen.