Egyelőre nem sztrájkolnak a vasutasok

2016.02.08. 15:16

A vasutasok nem fogadják el a MÁV 2,2 százalékos alapbér-emelésre vonatkozó ajánlatát - mondta Halasi Zoltán a Vasúti Dolgozók SzabadSzakszervezete (VDSZSZ) elnöke az Index kérdésére.

Halasi azt mondta, három problémájuk van az ajánlattal:

  1. A 2,2 százalékos emelés alacsony. Halasi szerint a MÁV által ajánlott kétszer 25 ezer forintos juttatást bele kéne építeni az alapbérbe, ezért azt javasolták, hogy ez idén már így legyen. Ha ez megtörténne, akkor a szakszervezet elégedett lenne a béremelés szintjével (a vasutasok 5 százalékos emelést szeretnének).
  2. Az is problematikus, hogy a MÁV ajánlatában nincs szó a középtávú tárgyalások megkezdéséről. Ez azért lenne fontos, hogy a VDSZSZ tárgyalna a korkedvezményen nyugdíjazást pótló intézkedésekről.
  3. És a szervezet a kollektív szerződésről is tárgyalna.

A Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) elnöke, Meleg János a bértárgyalásokat követően azt mondta az MTI-nek, hogy a vasutas szakszervezetek nem fogadták el a MÁV új bérajánlatát, azonban egyelőre elhalasztják a tervezett sztrájk bejelentését, ugyanis bíznak a további tárgyalások eredményességében.