Azt várjuk, hogy csak a gazdagok lesznek gazdagabbak

2016.02.11. 08:24

A Tárki felmérte a magyar lakosság jövedelmi helyzetére vonatkozó önbevallásos állapotát, illetve rákérdeztek, hogy mire számítanak a következő egy évben.

Az jött ki, hogy elég sok rosszat várnak 2016-tól a magyarok, gazdagodásra érdemben csak a magukat leggazdadagabbak várnak, de a többség még az ő körükben is inkább stagnálásra rendezkedik be.

20160210 1.png
Fotó: Tarki

Az emberek több mint fele azt mondta, hogy alapjáraton az anyagi helyzetét se nem mondaná jónak, se nem rossznak, 7 százalék érezte nagyon rossznak, 24 százalék csak simán rossznak. 18 százalék mondta azt, hogy van mit a tejbe aprítani, jónak mondható a pénzügyi helyzetük.

Akik rosszul élnek már most is vagy épp nagyon rosszul, azok közt a legmagasabb azok aránya, akik még rosszabbat várnak idénre. 

A se nem jó, se nem rossz szinten élők többbsége azt várja, hogy anyagi helyzetük ugyanolyan marad és ez jellemzi azokat is, akik elégedettek anyagi helyzetükkel. Csak a jól élők között sokkal többen vannak azok, akik további javulásban reménykednek. 

Azaz összességében az emberek az egyenlőtlenség további növekedésére számítanak.